Horváth Tamás és felesége, Péterfi Andi különleges élménnyel gazdagodott a Vörös-tengeren. A házaspár sznorkelezés közben egy egész delfincsapat közelébe került, az élményről pedig látványos víz alatti videót is megosztottak.
– Delfinlesről jöttünk vissza, sznorkeleztünk a Vörös-tengerben. Igazán csodálatos élményekkel tértünk haza – mesélte Tamás.
A felvételek szerint nemcsak több delfint, hanem egy kölyköt is láttak, miközben egy medúza is veszélyesen közel úszott hozzájuk.
A család ezen a nyaraláson már másodszor próbálta ki a sznorkelezést, amely során búvárszemüvegben, a víz felszínén lebegve figyelik a tengeri élővilágot.
Az utazás Péterfi Andi számára azért is különleges volt, mert januári balesete óta most repült először. Korábban két helyen eltört a lába, komoly műtéten esett át, ezért az utazáshoz vérhígítóra és kompressziós harisnyára is szüksége volt.
A nehéz hónapok után a közös tengeri kaland végül valódi felszabadulást jelentett számukra.