Titkos eljegyzés? Dulin Metta tisztázta, mit jelent a feltűnő gyűrű az ujján

Dulin Metta sokáig szinte teljesen elrejtette párkapcsolatát a nyilvánosság elől. Nem azért, mert titkolni akarta szerelmét, hanem mert a magánéletét szerette volna megtartani magának.

Nemrég azonban elárulta, hogy már négy éve együtt van nála idősebb párjával, akivel kiegyensúlyozott kapcsolatban él. Ezután a követők még alaposabban figyelték a fotóit, és hamar kiszúrtak egy feltűnő gyűrűt az ujján.

Sokan rögtön arra gondoltak, hogy titokban eljegyezték, Metta azonban gyorsan tisztázta a helyzetet.

– Sokan kérdezték már emiatt, hogy eljegyeztek-e, de nem. Ez nem eljegyzési gyűrű – mondta.

Elárulta, hogy az ékszert évekkel ezelőtt kapta egy férfitól ajándékba, és időnként előveszi, viseli egy darabig, majd ismét visszateszi az ékszerdobozába.

Metta azt is bevallotta, hogy a gyémántokat szereti, és régebben eljátszott a gondolattal, milyen lenne egy hatalmas köves gyűrű. Végül azonban arra jutott, hogy egy ilyen darab számára túlságosan kényelmetlen és feltűnő lenne.

Az esküvő sem tartozik a legfontosabb tervei közé. A nagy fehér ruha és a lagzi helyett jelenleg sokkal szívesebben költene egy újabb utazásra.