– Nem nézel ki jól – vágott vissza Bódi Csabi azoknak, akik kritizálták a fogyását.

Bódi Csabi hét hónap alatt 25 kilogrammot fogyott: 110 kilóról 85-re csökkent a testsúlya. Látványos átalakulása után azonban rengeteg durva megjegyzést kapott, többen betegnek vagy jóval idősebbnek nevezték.

Az énekes videóban reagált a támadásokra, és elmondta, komoly lemondások árán érte el az eredményt.

– Fogalmatok sincs, min kellett keresztülmennem, hogy hét hónap alatt lefogyjak 25 kilót – fogalmazott.

Csabi szerint korábban talán jobban tetszett másoknak, de 110 kilósan magas vérnyomással, állandó izzadással és légszomjjal küzdött.

– Inkább legyek csúnya, de egészséges – jelentette ki.

A súlyos betegségekről szóló találgatásokat határozottan cáfolta. Állítása szerint a vérképe és a vérnyomása is rendben van, gyomorszűkítő műtéten pedig nem esett át.

A rasszista és sértő hozzászólásokra sem gyűlölettel válaszolt.

– Megdobsz kővel, visszadoblak kenyérrel. Áldjon meg az Isten téged és a családodat – üzente kritikusainak.

Bódi Csabi azt is hangsúlyozta, hogy nem iszik, nem dohányzik, és az elmúlt 27 évben több mint kétszáz jótékonysági rendezvényen lépett fel. Ma már fontosabb számára az egészsége és a családja, mint az idegenek véleménye.