Szabó Kitti életében az elmúlt időszak komoly változásokat hozott: elvált férjétől, új párra talált, közben pedig első önálló estjére készül.
Az színésznő bangladesi származású párjával, Mostafával az interneten ismerkedett meg. Már az első találkozáskor érezték, hogy különleges kapcsolat alakulhat ki közöttük.

– Ugyanolyan a humorunk, ami szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban – mesélte Kitti.
Mostafa eleinte azt sem tudta, mennyire ismert a párja. Csak a második randin döbbent rá erre, amikor többen odamentek Kittihez közös fotót kérni.
A színésznő már az elején világossá tette, hogy fia, Félix az első számára. Mostafa ezt elfogadta, később pedig a közös legózásnak köszönhetően a férfi és a kisfiú is közel kerültek egymáshoz.
Kitti volt férjével, Martinnal továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, és közösen nevelik gyermeküket. Martin az új kapcsolatot is támogatja.

A pár azonban származása miatt rasszista kommenteket is kap. Kitti szerint szerencsére jóval több szeretetteljes és támogató üzenet érkezik hozzájuk.
A színésznő októberben mutatja be Kettős mérce című önálló estjét, amelyben a válásról, az anyaságról és az elmúlt év nehézségeiről is beszél majd.