Kulcsár Edina több mint egy évtizeden át gondolkodott a mellnagyobbításon, sőt egy alkalommal már időpontja is volt a beavatkozásra. A négygyermekes édesanya végül úgy döntött, mégsem vállalja a műtétet.
Az egykori szépségkirálynő az utóbbi időben sokat változtatott életmódján. Utolsó várandóssága alatt elérte a száz kilogrammot, azóta azonban húsz kilót fogyott, rendszeresen sportol és az étkezésére is figyel.

Edina úgy érzi, vannak testi változások, amelyeket edzéssel és diétával már nem lehet korrigálni. Emiatt évekig komolyan fontolgatta a mellműtétet.
– Több mint tíz éve gondolkodom rajta. Egyszer már műtéti időpontom is volt, de közben várandós lettem. Most újra beszéltünk róla az orvossal, végül azonban ott helyben lemondtam – árulta el.

Döntésében korábbi rossz tapasztalata is szerepet játszhatott. Egy félresikerült orrműtét után hosszú és fájdalmas helyreállító kezeléseken esett át, amelyek során a füléből porcot, a fejéből pedig kötőszövetet vettek ki.
A közelmúltban hasplasztikán is átesett, az eredménnyel elégedett, az orrához azonban többé nem nyúlna. Most úgy tűnik, a mellnagyobbítás gondolatát is végleg félretette.

Arra továbbra sem adott egyértelmű választ, szeretne-e még közös gyermeket G.w.M-mel. Annyit mondott, hálásak azért, hogy már ennyi gyermekkel áldotta meg őket az élet.
Kulcsár Edina jelenleg a további műtétek helyett családjára, egészségére és életmódváltására koncentrál.