Titokban férjhez ment Radics Gigi? Két árulkodó jel indította el a találgatásokat

Radics Gigi rajongói azt találgatják, hogy az énekesnő és párja, Mackó Miklós talán már titokban összeházasodott. A páros hosszú éveken át barátként és munkatársként állt egymás mellett, kapcsolatuk pedig 2024-ben fordult romantikusra.

Gigi tavaly novemberben jelentette be, hogy szerelme megkérte a kezét, és azt is elárulta, hogy még idén szeretnék megtartani az esküvőt.

A pletykákat most egy közösségi oldalas bejegyzés indította el. Az énekesnő párja fotója alá azt írta: „Az én férjem jobb, mint a tiéd!” Korábban még nem nevezte nyilvánosan férjének Miklóst.

A követők egy másik részletet is kiszúrtak: a producer egyik friss fotóján aranygyűrű látható a gyűrűsujján. Emiatt sokan úgy vélik, elképzelhető, hogy szűk körben már megtartották a polgári szertartást, a nagyobb ünneplés pedig később következik.

Gigi korábban arról beszélt, hogy közel háromszáz vendéges lagzit szeretnének, mert fontos számára, hogy a teljes család együtt ünnepeljen. Azt is elárulta, hogy lánya, Bella koszorúslány lesz.

A lánykérés teljes meglepetésként érte. Miklós egy feldíszített kertben tette fel a nagy kérdést, miközben Gigi először azt hitte, egy fellépésre érkezett.

Az énekesnő egyelőre nem erősítette meg, hogy valóban megtörtént-e az esküvő, de a „férjem” megszólítás és az aranygyűrű alaposan felkavarta a rajongókat.