Kunu Márió elárulta, miért maradt távol Lakatos Brendontól – Kávétejszín ügye is szóba került

Lakatos Brendon szabadulása óta szinte folyamatosan jelen van a közösségi médiában, és gyakran készít közös tartalmakat G.w.M-mel. A rajongóknak azonban feltűnt, hogy régi barátja, Kunu Márió alig látható mellette.

Brendon, polgári nevén Lőrinczfalvi Gusztáv, hét év és hat hónap börtönbüntetés után szabadult, amelyet erőszakos bűncselekmény miatt szabtak ki rá. Azóta botrányos videóival újra a figyelem középpontjába került.

Kunu Márió most tisztázta, hogy nincs konfliktus közöttük. Elmondása szerint már tíz éve jó kapcsolatot ápolnak, de szándékosan nem akarta látványosan körberajongani Brendont.

– Nem szerettem volna, ha azt gondolja, hogy kihasználom a népszerűségét. Csak ezért nem láthattak annyit vele – magyarázta.

A közös munkát sem zárta ki, bár közös dalra kevés esélyt lát, mivel Brendon nem énekes.

– Lehetséges, hogy később valamit együtt csinálunk – mondta Márió.

A beszélgetésben egykori párja, Czakó Emília, vagyis Kávétejszín rendőrségi ügye is előkerült. Márió úgy tudja, volt kedvesét már nem körözik.

– Azt hiszem, találtak nála valamit, később pedig nem vett át egy papírt, és elterelést kapott – fogalmazott.

A hír hallatán telefonon érdeklődött Emíliánál, hogy minden rendben van-e, de hangsúlyozta, hogy nem alkotnak újra egy párt. A viharos szakítás után Márió már Vikinnyó néven ismert új barátnőjével él kapcsolatban.