Dominic hosszú ideig csak a telefonja kijelzőjét bámulta.
Az orvos szavai újra és újra visszhangoztak a fejében.
– Elvesztették a gyermeküket.
– És ön soha többé nem lehet édesapa.
Hirtelen felugrott.
– Nem… ez nem lehet igaz.
Paige rémülten nézett rá.
– Mi történt?
Dominic azonban már Audrey számát tárcsázta.
A hívott fél nem volt elérhető.
Újra próbálta.
Majd ismét.
Eközben Audrey ügyvédje, Sophia Sterling irodájában ült.
Az asztalon az utolsó iratok feküdtek.
– Minden bankszámlát zároltak – mondta nyugodtan Sophia. – A holdingtársaság felfüggesztette a finanszírozást.
– És az építőipari vállalat?
– A mai naptól hivatalosan is külső vagyonkezelés alá került. Többségi tulajdonosként ehhez teljes joga van.
Audrey szó nélkül aláírta az utolsó oldalt.
Dominic a legfontosabb dologról semmit sem tudott.
Két évvel korábban a cége a csőd szélén állt.
Ekkor egy ismeretlen befektető megvásárolta a vállalat irányító részvénycsomagját.
Ez a befektető Audrey volt.
Egy zárt befektetési alapon keresztül tette, hogy a férje soha ne érezze úgy, hogy hálával tartozik neki.
Dominic mindvégig azt hitte, hogy saját erejéből mentette meg a vállalkozását.
Másnap reggel megérkezett az irodába.
Az elektronikus belépőkártyája nem működött.
– Mi folyik itt?
A biztonsági szolgálat vezetője nyugodtan felelt.
– Az új vezetőség utasítására a belépési jogosultságát megszüntettük.
– Miféle új vezetőség?
Abban a pillanatban Sophia odalépett hozzá.
Átnyújtott neki egy vastag mappát.
– Javaslom, olvassa el.
A dokumentumokból egyértelműen kiderült, hogy a vállalat hatvankét százaléka Audrey befektetési holdingjának tulajdonában van.
A következő irat a villáról szólt.
Az is a holding birtokában állt.
Sőt még Dominic autója is a vállalat nevén szerepelt.
Lassan lerogyott a legközelebbi székre.
– Ez lehetetlen…
Néhány órával később Victoria is hazatért.
Az elektromos kapu azonban már nem nyílt ki.
A bejáratnál egy bírósági végrehajtó várta őket.
– A tulajdonos döntése alapján negyvennyolc órán belül kötelesek elhagyni az ingatlant.
Victoria elsápadt.
– Ez a mi házunk!
– Nem, asszonyom.
A végrehajtó nyugodtan átnyújtotta a papírokat.
– Soha nem is volt az önöké.
Egy héttel később Dominicnak végül sikerült találkoznia Audreyval.
A nő egy csendes vidéki ház kertjében állt.
A férfi sokáig hallgatott.
Végül halkan megszólalt.
– Nem tudtam…
Audrey nyugodtan a szemébe nézett.
– Pont ezért volt olyan könnyű számodra lemondani rólam.
Dominic lehajtotta a fejét.
– Sajnálom.
Audrey megérintette az édesanyjától örökölt medált.
– Nem engem siratsz.
Hanem azt az életet, amelyet saját magad tettél tönkre.
Ezután megfordult.
És elsétált.
Soha többé nem találkoztak.
Később egy újságíró megkérdezte Audreyt, miért titkolta olyan hosszú éveken át a vagyonát.
Nyugodtan ezt válaszolta:
– Tudni akartam, képes-e valaki pénz nélkül is szeretni engem.
A válasz fájdalmas volt.
De éppen ez segített időben felismerni, kit kellett végleg magam mögött hagynom.
