Hazel lassan kibontotta a kis csomagot.
Először nem is értette, mit lát.
Aztán megremegett a szája.
A tenyerében egy apró, ezüstszínű csillag alakú kulcstartó feküdt.
Pont ugyanaz.
Mason, a bátyja, soha nem vált meg tőle.
Mindig a régi autójának kulcsán lógott.
A baleset után nyoma veszett.
Mindenki azt hitte, örökre elveszett.
Hazel alig hallhatóan suttogta:
– Ez…
Nem tudta befejezni a mondatot.
Eli közelebb lépett hozzá.
– Emlékszel, mit mondtál a temetés után?
Hazel lassan bólintott.
– Azt mondtad, soha többé nem fogod úgy érezni, hogy a bátyád melletted van.
A fiú elővett a zsebéből egy gondosan összehajtott levelet.
– Akkor eldöntöttem, hogy egyszer visszaadom neked ezt az érzést.
Óvatosan átnyújtotta neki a borítékot.
– Mason írta.
A teremben döbbent suttogás futott végig.
Hazel édesanyja a szája elé kapta a kezét.
– De… hogyan?
Eli mély levegőt vett.
– Egy héttel a baleset előtt Mason felkeresett.
Azt mondta, szeretne ajándékot készíteni Hazelnek a szalagavatójára.
Arra az esetre, ha ő már nem lehetne ott mellette.
Akkor mindenki nevetett rajta.
Senki sem gondolta volna, hogy ezek a szavak egyszer valóra válnak.
A fiú óvatosan kibontotta a levelet.
– Megkért, hogy őrizzem meg egészen a szalagavató napjáig.
Hazel remegő kézzel kisimította a papírt.
A bátyja kézírását lehetetlen volt összetéveszteni bárki máséval.
**„Az én drága kis Hazelöm.
Ha ezt a levelet olvasod, akkor ma van a szalagavatód.
Nagyon remélem, hogy tévedtem, és én is ott állok melletted.
De ha mégsem…
Akkor kérlek, tegyél meg nekem valamit.
Nézz bele egy tükörbe.
És mosolyogj.
Mert számomra mindig te voltál a világ leggyönyörűbb lánya.”**
A könnyek megállíthatatlanul gördültek végig Hazel arcán.
Tovább olvasta.
**„Tudom, hogy egyszer újra meg fogsz tanulni nevetni.
És ha lesz melletted valaki, aki segít ebben…
Vigyázz rá.
Mert az igazi barátok nagyon ritkán adatnak meg az ember életében.”**
Hazel lassan felnézett Elire.
A fiú zavartan elmosolyodott.
– Én csak teljesítettem az ígéretet, amit neki tettem.
Az egész terem felállt.
A taps percekig nem akart elhallgatni.
Később az iskola igazgatója meghatottan megszólalt.
– Ma este nem csupán egy gyönyörű ruhát láttunk.
Hanem azt is, hogy a szeretet és az igaz barátság még a halálnál is erősebb lehet.
Néhány évvel később Hazel ezt mondta az édesanyjának:
– Azon az estén Eli nem egyszerűen egy ruhát adott nekem.
Visszaadta az életbe vetett hitemet.
Néha a legértékesebb ajándékot nem a ruha anyagában, nem a díszítésben és nem a drága tárgyakban találjuk meg.
Hanem egy ígéretben, amelyet egy igaz barát akkor is hűségesen megőriz, amikor az, akinek megígérte, már nincs közöttünk.
