Fontos mérföldkőhöz érkezett Szabados Ági élete. Az RTL népszerű műsorvezetője egy időre elköszönt a nézőktől, hiszen hamarosan megszületik első gyermeke.
A televíziós még februárban osztotta meg az örömhírt, hogy férjével első közös gyermeküket várják. Azóta követői végigkísérhették a várandósság legszebb pillanatait, most pedig elérkezett az idő, hogy minden figyelmét a családjára és a hamarosan érkező kisfiára fordítsa.
Szabados Ági és férje tavaly szeptemberben egy szűk körű, titokban szervezett esküvőn mondták ki egymásnak az igent. Nem sokkal később érkezett a következő boldog bejelentés: első gyermekük is úton van.
A műsorvezető korábban már elárulta, hogy kisfiút várnak, aki várhatóan júliusban érkezik a családba.
Ági már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a terhesség utolsó szakaszában szeretne lassítani, és egyre kevesebb munkát vállalni. Most pedig hivatalosan is elköszönt a Fókusz stúdiójától.
Közösségi oldalán megható sorokkal jelentette be a búcsút:
„Utolsó bevetésem volt stúdióban. Utoljára képernyőn (egy ideig biztosan) a szombati BL-napon, azaz az RTL felvezető műsorában láthattok, ahol reggel 10 órától egészen délután 4 óráig a Hősök teréről jelentkezem élőben.”
Bár a Fókusz nézőitől már elköszönt, még egy fontos feladat vár rá, mielőtt hivatalosan is megkezdi a szülési szabadságát.
A bejegyzéshez több friss fotót is megosztott magáról, amelyeken sugárzóan boldog kismamaként látható. A rajongók azonnal elárasztották szeretettel és jókívánságokkal.
A kommentelők szerint Ági csodálatosan fest, és sokan azt írták, hiányozni fog nekik a képernyőről.
A műsorvezető azonban most életének egyik legizgalmasabb időszaka előtt áll, hiszen már csak néhány hét választja el attól, hogy karjaiban tarthassa első gyermekét.