Herceg Dávid és felesége hosszú időn át aggódva figyelték kislányuk minden apró mozdulatát, most azonban végre örömhírt osztottak meg. A család szerint Sarah elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban, miután a kicsi átesett a szükséges műtéteken.
A kislány nagyon ritka szembetegséggel született. Az egyik szeme nem fejlődött ki, a másikkal pedig szintén komoly problémái voltak, ezért a szülők hosszú ideig nem tudhatták, milyen jövő vár rá.
Herceg Dávidék korábban már őszintén beszéltek arról, milyen nehéz időszakon mentek keresztül. Most viszont először tudtak igazán felszabadultan mesélni arról, hogy Sarah állapota mennyit javult.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
A kislány ép szemét tavaly megműtötték, a másik szemét pedig protézissel pótolták. Azóta folyamatos fejlesztésekre járnak vele, és a szülők szerint a változás szinte hihetetlen.
Dávid elmondta, hogy heti rendszerességgel viszik látásfejlesztésre Sarah-t, ahol a szakemberektől rengeteg pozitív visszajelzést kapnak. Ez számukra óriási megkönnyebbülést jelentett, főleg azok után a félelmek után, amelyek korábban folyamatosan ott voltak bennük.
Attól tartottak, hogy amikor a kislány elkezd mászni vagy járni, nekiütközik majd tárgyaknak vagy gyakran elesik. Ehelyett azonban Sarah mindenkit meglepett.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
A szülők szerint a kicsi elképesztő ügyességgel mozog, már nagyon gyorsan mászik, és néhány napja egyre magabiztosabban próbál járni is. Bár még kapaszkodik közben, úgy látják, hamarosan erre sem lesz szüksége.
Bianka meghatottan mesélt arról a pillanatról is, amikor először látta, hogy Sarah elindul egy labda után. Azt mondta, szinte csodának érzik, hogy ma már lehet vele játszani, labdázni, és ugyanúgy viselkedik, mint bármelyik másik kisgyerek.
A család szerint mostanra végre kezd visszatérni a nyugalom az életükbe. Bár továbbra is rendszeresen járnak orvoshoz és fejlesztésekre, ezek már nem vészhelyzetek vagy rossz hírek miatt szükségesek, hanem a kontrollok és a további fejlődés miatt.