A 90-es évek egyik legnagyobb slágere volt Szandi Tinédzser l’amour című dala, amely szinte minden buliban felcsendült. A hozzá készült videóklipet is milliók látták, mégis nagyon kevesen vették észre, hogy egy ma már híres magyar énekes is szerepelt benne.
A klipben feltűnő fiatal fiú nem más volt, mint Rácz Gergő, aki akkor még mindössze 14 éves volt. Az énekes most nosztalgikus hangulatban idézte fel a forgatás emlékeit, és sokakat teljesen ledöbbentett azzal, hogyan nézett ki tinédzserként.
Rácz Gergő elmesélte, hogy a videó egyik jelenetében Szandi mellett ült egy autóban, miközben úgy tett, mintha vezetne. Bár az autó valójában állt, ő akkor mégis úgy érezte, mintha igazi filmsztár lenne.
Azt is bevallotta, hogy Szandi akkoriban már hatalmas sztárnak számított, ő pedig szinte rajongással nézett rá. Nevetve mesélte, mennyire kisfiúnak érezte magát mellette, hiába voltak egyidősek.
Az énekes szerint a forgatás fantasztikus élmény volt számára, még annak ellenére is, hogy eredetileg több szerepet is kapott volna a klipben. Ezeket azonban végül Fenyő Miklós megvétózta.
@raczgergo_real 14 évesen benne voltam egy Szandi-klipben. Vezettem. Mondjuk az autó állt. 😄📼 #Szandi #TeenagerLamour #Throwback ♬ eredeti hang – Rácz Gergő
A nosztalgikus történet pillanatok alatt beindította a rajongókat, sokan ugyanis teljesen döbbenten nézték vissza a közel harminc évvel ezelőtti felvételeket.
A legtöbben azt írták, hogy egyszerűen képtelenség felismerni Rácz Gergőt a klipben. Sokan szerint főleg a haja és a karakteres szemüvege miatt teljesen másképp nézett ki, mint ma.
A retró videó újra előhozta a 90-es évek hangulatát, és rengetegen kezdték újra nézni Szandi legendás klipjét csak azért, hogy kiszúrják benne a későbbi sztárt.