Erős Antónia ritkán beszél ennyire nyíltan a magánéletéről, most azonban őszinte részleteket árult el arról, hogyan próbálta összeegyeztetni az anyaságot, a karriert és a családi életet. A híradós szerint kívülről sok minden rendezettnek és tökéletesnek tűnhet, a valóság azonban jóval összetettebb.
A Femina Klub jubileumi estjén Pokorny Lia mellett ő lesz Szily Nóra vendége, ahol többek között arról is beszélnek majd, milyen nyomás nehezedik ma a nőkre. A híradós már előzetesen elmondta, hogy számára az egyik legnagyobb kihívás mindig az egyensúly megtalálása volt.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
Erős Antónia élete ráadásul munkája miatt teljesen eltér az átlagostól. Délután indul dolgozni, és sokszor csak este nyolc után ér haza. Bár a műsorvezető szerint ennek vannak előnyei, hiszen kiszámíthatóbb a napirendje, közben folyamatos készenlétben kell állnia, hiszen a hírek világa bármikor közbeszólhat.
Azt is bevallotta, hogy tudatosan próbál egyszerűsíteni a mindennapokon. Nem főz rendszeresen, ami szerinte rengeteg időt és energiát vesz le a válláról. Úgy fogalmazott, hatalmas segítség, hogy nem kell minden nap bevásárolni, menüt tervezni és órákat tölteni a konyhában.
A legérzékenyebb időszak azonban egyértelműen az volt, amikor megszülettek a gyerekei. Antónia elmondta, hogy ugyan a munkahelyén támogató közeg fogadta, végül mégsem maradhatott otthon hosszú évekre.
A döntés mögött nemcsak érzelmi, hanem anyagi okok is álltak. Egy év után ugyanis annyira lecsökkent a gyermekek után járó támogatás összege, hogy meg kellett hozniuk a nehéz döntést: visszamegy dolgozni.
Ebben az időszakban a férje maradt otthon a gyerekekkel, mert az ő munkája rugalmasabb volt. A híradós szerint ez sokak számára még ma is szokatlan helyzetnek számít, pedig náluk ez működött a legjobban.
A család segítséget is kapott, hiszen egy bébiszitter is segítette őket a mindennapokban. Antónia ugyanakkor azt mondta, a legnehezebb az volt számára, hogy a délutáni pillanatokból sokszor kimaradt. Mire a gyerekek hazaértek az óvodából, ő már indult dolgozni.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
Őszintén beszélt arról is, hogy sokszor halogatja a feladatait, emiatt pedig gyakran úgy érzi, egyszerre zúdul rá minden. Hiába vezeti szigorúan a teendőit egy Filofaxban, időnként így is elúszik a feladatokkal.
A híradós szerint a társadalmi elvárások sem változtak annyit, mint kellett volna. Úgy látja, még mindig természetesnek veszik sokan, hogy a háztartási feladatok elsősorban a nőkre hárulnak, miközben ez egyáltalán nem kellene, hogy így legyen.
A tökéletesség hajszolásáról is markáns véleménye van. Szerinte nem létezik tökéletes nő, és teljesen felesleges másokhoz hasonlítani magunkat. Az úgynevezett „énidő” körüli elvárásokat pedig sokszor inkább üres influenszerszövegnek érzi.
Azt mondja, sokkal fontosabb lenne, hogy az emberek néha egyszerűen csak megálljanak egy fél órára, telefon nélkül, csendben, és próbáljanak egy kicsit fellélegezni.