23 év után újra összejönnek a legendás Nagy Ő szereplői: előkerült a műsor szőke bombázója is

Sokak számára még mindig felejthetetlen a Noszály Sándorral készült első Nagy Ő évad, amely 2003 szeptemberében indult el a TV2 képernyőjén. A műsor akkoriban szinte egész Magyarországot a képernyők elé szegezte, és mára igazi televíziós legendává vált.

Bár több mint húsz év telt el azóta, a nézők közül sokan még mindig emlékeznek a karakteres szereplőkre és a nagy pillanatokra. Most pedig kiderült, hogy az egykori versenyzők újra találkozni készülnek.

Az egész egy váratlan nosztalgiázással kezdődött. A műsor egyik emlékezetes szereplője, Lőrincz Tímea véletlenül rábukkant egy régi felvételre az első évadból, amelyből vicces remixvideót készített és megosztotta a közösségi oldalán.

A nosztalgikus videó gyorsan beindította az emlékeket, és hamarosan sorra jelentkeztek az egykori szereplők. A történethez még Noszály Sándor is hozzászólt, innen pedig már egyenes út vezetett a nagy találkozó megszervezéséhez.

Tímea elárulta, már a helyszín és az időpont is körvonalazódik, és szeretné, ha július végéig sikerülne megtalálni mind a 25 egykori versenyzőt. Mint mondta, akikkel eddig újra felvették a kapcsolatot, mindenki örömmel fogadta az ötletet.

A volt szőke bombázó ma már teljesen más életet él, mint a műsor idején. Németországban él, egyedülálló édesanyaként neveli két fiát és ikerlányait, miközben karrierjében is komoly fordulatot vett az élete.

Negyvenévesen úgy döntött, fitnesziskolába jelentkezik, annak ellenére, hogy sokan próbálták lebeszélni róla. Később első fitneszversenyén rögtön két kategóriában is győzni tudott.

23 éve volt Noszály Sándor A Nagy Ő. Hamarosan újra összejöhetnek az egykor a kegyeiért versenyző hölgyek. Természetesen Sándor is jelezte, ha nem zavar, rá is számíthatnak

Az utóbbi másfél évben pedig visszatért eredeti szakmájához, és ma már médiadizájnerként dolgozik egy németországi cégnél. Elmondása szerint korábban álmodni sem mert volna arról, hogy egyszer ilyen munkája lesz.

Tímea azt is felidézte, hogy még A Nagy Ő után költözött külföldre, ahol később megismerte volt férjét is. Bár kapcsolatuk időközben véget ért, négy közös gyermekükre rendkívül büszke.

A rajongók most izgatottan várják, milyen lesz a nagy újraegyesülés, és vajon mennyit változtak az elmúlt 23 év alatt a legendás évad szereplői.