Hónapok óta mentek a találgatások arról, hogy vajon még mindig együtt van-e Stohl András és Kiss Kriszta. Most azonban minden eddiginél egyértelműbb jelet adtak a rajongóknak: közösen érkeztek egy interjúra, és a kamerák előtt is végig egymás kezét fogták.
Amióta A Nagy Ő fináléjában Stohl András Krisztát választotta, folyamatosan pletykák vették körül a kapcsolatukat. Többen már biztosra vették, hogy szakítottak, mert az elmúlt időszakban több eseményen külön jelentek meg, ráadásul néhány félreérthető megszólalás is tovább erősítette a találgatásokat.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
Most azonban együtt ültek le Lékai-Kiss Ramóna Titkok Ramónával című podcastjában, és a rövid előzetes alapján sokak szerint egyértelműen látszik, hogy még mindig erős kötelék van köztük.
A műsorvezető arra kérte őket, mondják el, mi jut először eszükbe a másikról. Kriszta rövid, de sokatmondó választ adott.
– A Nagy Ő!
Stohl András ennél jóval hosszabban beszélt a párjáról, és láthatóan egy pillanatig sem keresgélte a szavakat.
– Kedvesség, odaadás, odafigyelés, áldozatvállalás. Ilyenek jutnak eszembe a Krisztáról – mondta őszintén.
A nézők szerint azonban nem is feltétlenül a szavaik árulták el a legtöbbet, hanem az, ahogyan egymásra néztek. A beharangozóban végig egymás kezét fogták, és szemmel láthatóan nagyon felszabadultan viselkedtek együtt.
Посмотреть эту публикацию в Instagram
A podcast rövid előzetese alatt azonnal beindult a kommentcunamii. Rengetegen örültek annak, hogy újra együtt láthatják őket.
Sokan azt írták, hogy már azzal is nyertek, hogy megtalálták egymást, mások szerint pedig kifejezetten inspiráló párt alkotnak.
Persze olyan hozzászólások is érkeztek, amelyek szerint még mindig kérdéses, mennyire stabil a kapcsolatuk, de a legtöbben úgy érzik, a közös interjú után nehéz lenne tagadni a köztük lévő kémiát.