Egy fogmosás miatt költözött el Kökény Attila: elképesztő, min vesztek össze a feleségével

Kökény Attila és felesége, Aranka ma már az egyik legösszetartóbb sztárpárnak számítanak, de a kapcsolatuk korántsem volt mindig ennyire harmonikus. Az énekes most olyan történeteket mesélt el a házasságukról, amelyeken még ők maguk is nevetnek utólag.

A pár 28 éve van együtt, és bár mindig erős volt közöttük a szerelem, az első időszakban rengeteget veszekedtek. Ráadásul sokszor egészen apró dolgokból robbantak ki óriási viták.

kökény attiláékA VIASAT3 A felszín alatt című műsorában Kökény Attila és Aranka őszintén beszéltek kapcsolatuk hullámvölgyeiről Bibók Bea pszichológusnak. Elárulták, hogy a temperamentumuk miatt sokszor pillanatok alatt elfajultak a nézeteltérések.

– Nagyon hangosan vitatkozunk – mondta nevetve Aranka.

Az énekes szerint ma már próbálják elkerülni a komolyabb veszekedéseket, de régebben teljesen másképp működtek.

– Régen az volt, hogy ha az egyikünk szólt valamit, a másik arra rögtön kapott és máris összevesztünk – mesélte.

A legdöbbenetesebb történet azonban egy teljesen hétköznapi pillanathoz kapcsolódik.

kökény attila és feleségeKökény Attila elárulta, hogy egyszer fogmosás közben robbant ki köztük akkora vita, hogy végül összepakolt és elköltözött otthonról.

– Ketten álltunk a fürdőszobában, mostuk a fogunkat, és azon, hogy ki hova álljon, úgy összevesztünk, hogy én elpakoltam és elköltöztem otthonról – idézte fel nevetve.

Az énekes szerint ez akkoriban szinte szokássá vált náluk. Ha összevesztek, ő gyakran azonnal fogta magát és elment otthonról. Volt, hogy saját döntésből, máskor pedig Aranka küldte el akkora haragban voltak.

– Nagyon hülye szokásunkká vált ez egyébként, mind a kettőnknek, hogy ha összevesztünk, én abban a percben fogtam, és azonnal becsuktam az ajtót magam után – mondta.

kökény attila és arankaA történetek ellenére egy dolog mindig ugyanaz maradt: nem bírták sokáig egymás nélkül.

Kökény Attila bevallotta, hogy három napnál tovább sosem tudott távol maradni, és mindig visszament Arankához.

Amikor megkérdezték tőle, miért, habozás nélkül válaszolt:

– Mert szerettem őt akkor is. Meg hiányzott.