Durva vádak a híres színész ellen: saját fia állítja, hogy fenyegette őt és a családját

Újabb fordulatot vett Mészáros Árpád Zsolt és fia, Mészáros Bende konfliktusa. A kapcsolatuk már korábban is feszült volt, de most olyan súlyos állítások hangzottak el, amelyek sokakat megdöbbentettek.

Néhány nappal ezelőtt még a színész beszélt arról, hogy teljesen megszakadt közöttük a kapcsolat. Akkor azt mondta, segített fiának bekerülni a médiába, de szerinte minden rossz irányba fordult.

mázsMost azonban Mészáros Bende is megszólalt, és egészen kemény dolgokat állított édesapjáról.

A fiatal influenszer szerint gyerekként sem kapta meg azt a törődést, amire vágyott. Úgy fogalmazott, édesapja nagyon korán elhagyta őket.

– Féléves koromban apa elhagyott minket, arra hivatkozva, hogy ő rákos, és élnie kell. Én úgy gondolom, hogyha az ember beteg és van egy féléves gyermeke, és egy családja, akkor velük akarja tölteni a hátralévő idejét – mondta.

Bende arról is beszélt, hogy 16 évesen Budapestre költözött abban a reményben, hogy közelebb kerülhet az édesapjához, de állítása szerint végül nem élhetett vele együtt, és mindig másoknál kellett laknia.

Meszaros Bende Zsigmond AngelaA legsúlyosabb vádak azonban ezután következtek.

Mészáros Bende azt állította, hogy az utóbbi időben édesapja nemcsak vele, hanem családtagjaival és korábbi párjával, Zsigmond Angival szemben is fenyegetően viselkedett.

– Mai napig fenyeget. Megfenyegette az exbarátnőmet, Angit és az édesanyját is. Angiról azt állította, hogy kompromittáló felvételei vannak róla, és ezeket ki fogja rakni – mondta.

Azt is hozzátette, hogy szerinte édesanyját is nagyon súlyos kijelentésekkel bántotta a színész.

– Megfenyegetett minket, hogy minden erejével azon lesz, hogy tönkretegye a családot, hogy Anya és én visszamenjünk Nyíregyházára – állította.

Bende szerint ezekről az üzenetekről képernyőfotók is léteznek.

meszaros bendeA fiatal influenszer reagált arra is, hogy édesapja korábban azt mondta, ő segítette őt a médiakarrierje felépítésében. Elismerte, hogy Mészáros Árpád Zsolt ajánlotta őket az Ázsia Expresszbe, de hangsúlyozta, hogy a későbbi sikereket már saját munkájuknak köszönhetik.

– Nem azért kerültünk be, mert valakinek a gyermekei vagyunk, hanem azért, mert a szerkesztők minket szerettek volna a műsorba – fogalmazott.

Bende végül azt mondta, hálás minden lehetőségért, de szerinte természetes dolog, hogy egy szülő támogatja a gyermekét, és ezt nem kellene később úgy beállítani, mintha minden sikert kizárólag ennek köszönhetne.