Fenyő Miklós életét és karrierjét rengeteg legenda övezi, de vannak olyan történetek, amelyek még a legnagyobb rajongókat is meglepték. A legendás zenész egyik könyvében olyan részletet árult el Erdős Péterrel való konfliktusáról, amely évekre befolyásolhatta a Hungária sorsát.
Amikor idén januárban elhunyt, az egész ország megrendülten búcsúzott tőle. Nemcsak egy ikonikus előadót veszített el a magyar zenei élet, hanem egy olyan embert is, akinek történetei mögött sokszor egészen elképesztő fordulatok húzódtak meg.
Fenyő Miklós tavaly megjelent, Mélyvíz, csak megúszóknak című kétkötetes könyvében számos személyes emléket osztott meg. Ezek között szerepel az is, hogyan romolhatott meg a viszonya Erdős Péterrel, akit a magyar popzene egyik legerősebb háttérembereként emlegettek a Kádár-korszakban.
A zenész őszintén írt arról, hogy kapcsolatuk sosem volt felhőtlen.
– Nem voltam az a jól smúzolós fajta. Erdőstől pedig annyi földbe döngölést kaptam, hogy a helyemben más már régen feladta volna – fogalmazott.
Elmondása szerint Erdős Péter gyakran fölényesen beszélt vele, és rendszeresen próbálta kioktatni. Úgy érezte, amerikai múltja és családja disszidálása miatt eleve nehezebb helyzetből indult.
A legmeglepőbb rész azonban egy egészen abszurd jelenethez kapcsolódik.
Fenyő Miklós felidézte, hogy valamikor 1968 környékén éppen egy lánnyal fürdőzött, amikor megszólalt a telefon. Édesapja vette fel a hívást, majd kissé gúnyosan bekiabált neki, hogy „valami Erdős” keresi „valami kiadótól”.
A fiatal zenész akkor még nem tudta, ki is pontosan Erdős Péter, ezért a kádból odaszólt, hogy most nincs ideje, majd hívják vissza később.

Csakhogy később kiderült, hogy a telefonhívás nagyon fontos lett volna. Erdős Péter akkoriban került komolyabb pozícióba, és éppen a Hungáriát akarta meghívni a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik fellépésére.
A lehetőség végül elszállt, és Fenyő Miklós szerint a sértőnek ható reakció annyira rosszul esett Erdősnek, hogy a haragja még évekkel később sem múlt el teljesen.
A történet sokak szerint jól mutatja, milyen apróságokon is múlhatott egy-egy zenekar sorsa a korabeli magyar zenei világban.