Teljesen felfordult a helyzet a TV2 háza táján. A csatorna egyik legismertebb és legrégebbi műsora, a Tények közel három évtized után eltűnik a képernyőről, ráadásul a háttérben komoly átszervezések és elbocsátások is körvonalazódnak.
A hírműsor 1997-ben indult, azóta generációk számára számított a TV2 meghatározó esti programjának. Most azonban hivatalosan is eldőlt: a Tények jelenlegi formájában nem folytatódik tovább.
A bejelentést Vaszily Miklós, a TV2 vezérigazgatója tette meg, aki arról beszélt, hogy az infotainment műsorok teljes megújítása zajlik a csatornánál. A döntés hátterében szerinte az áll, hogy a Tények már nem tudta ugyanazt a hatást és erőt képviselni, mint korábban.
– Jelenleg is zajlik az infotainment műsorok megújítása, amelyre elsősorban a Tények brand eróziója miatt van szükség. Célom, hogy az újonnan induló brandekkel, a tanulságok levonását követően, a TV2 az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást nyújtson – fogalmazott.
Nemcsak a Tények sorsa pecsételődött meg. A Napló is lekerül a képernyőről, miközben a háttérben egyre erősebben beszélnek komoly leépítésekről is.
A hírek szerint az átszervezések az alkalmazottakat is érzékenyen érinthetik. Piaci információk alapján akár a dolgozók 15-20 százaléka is elveszítheti az állását a közeljövőben.

Sokan most már egészen más szemmel nézik Marsi Anikó és Gönczi Gábor áprilisi bejelentését is. A két műsorvezető akkor azt közölte, hogy tíz év után pihenőre vonulnak, hogy maguk mögött hagyják az elmúlt időszak nehézségeit.
Távozásuk után Vitányi Judit tűnt fel a képernyőn, de most úgy fest, a csatorna végül nem egyszerű műsorvezető-cserében gondolkodott, hanem teljesen új irány mellett döntött.
A TV2 nézőit váratlanul érte a hír, hiszen a Tények hosszú éveken át a csatorna egyik legerősebb brandjének számított. Most azonban egy korszak végleg lezárulni látszik.