Fordulat Dudás Miki halála ügyében: a rendőrség most tisztázta, mi történt valójában

Hónapok óta találgatták, mi állhatott Dudás Miki tragikus halála mögött, most azonban végre lezárult az ügy. A rendőrség pénteken hivatalosan is közölte a nyomozás eredményét, és az új információ sokakat meglepett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az igazságügyi orvosszakértői és toxikológiai vizsgálatok alapján nem bűncselekmény történt. A hatóság szerint a világbajnok kajakozó halálát úgynevezett „balesetszerű esés” okozta.

Dudás Miki / Fotó: Zsolnai PéterAz ügy már január eleje óta komoly figyelmet kapott, miután Dudás Mikit holtan találták otthonában. Az első hírek még arról szóltak, hogy a helyszínen nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, később azonban váratlan fordulat következett.

Egy nappal később ugyanis a rendőrség már arról adott tájékoztatást, hogy halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. Akkor ezt a boncolás első megállapításai indokolták.

A bizonytalanság hónapokig tartott, ezért a hatóság részletes vizsgálatot rendelt el. A nyomozás végül május 6-án zárult le, és a rendőrség most egyértelműen kijelentette: nem történt bűncselekmény.

Meghalt Dudás Miki: 34 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt elA hivatalos álláspont szerint Dudás Miki halálát egy szerencsétlen baleset okozta.

A tragédia híre januárban az egész országot megrázta, hiszen a sportolót rengetegen ismerték és tisztelték. A mostani bejelentéssel végre pont került az ügy végére, amely hosszú hónapokon át rengeteg kérdést hagyott maga után.