Régi televíziós emlékeket akartak felidézni, de a vége egészen más lett. Bochkor Gábor és csapata szerette volna megszólaltatni Erdélyi Mónikát a legendás Mónika Show 25. évfordulója kapcsán, a műsorvezető azonban nem kért az egészből, és gyorsan rövidre zárta a megkeresést.
A talkshow negyed évszázaddal ezelőtt indult, és hosszú éveken át az egyik legtöbbet emlegetett műsor volt a magyar televíziózásban. A jubileum apropóján Erdélyi Mónika saját YouTube-csatornáján idézte fel a régi időket, miközben Bochkorék is külön témát szerettek volna készíteni a jelenségről.
A rádiós műsorban már a felvezetés sem volt teljesen komoly hangvételű, Bochkor Gábor ironikus megjegyzésekkel vezette fel a témát. A csapat főleg arra lett volna kíváncsi, hogyan választották ki annak idején a szereplőket, és miként zajlottak a sokszor kaotikus, feszült stúdióhelyzetek a kamerák mögött.
A műsor készítői állításuk szerint több egykori szerkesztőt is megkerestek, de végül senki sem vállalta, hogy részletesen beszéljen a kulisszatitkokról.
A rádióműsor egyik szerkesztője, Háder György azt is elárulta, hogy Erdélyi Mónikát telefonon keresték meg az ügyben. A műsorvezető azonban egyértelmű választ adott.
Mónika világossá tette, hogy korábban sem beszélt nyilvánosan a háttérben zajló dolgokról, és most sem szeretne belemenni ezekbe a témákba. Ezzel gyakorlatilag lezárta a Bochkorék által kezdeményezett próbálkozást.
Úgy tűnik, a legendás talkshow körüli titkok jó része továbbra is rejtve marad, hiába kíváncsi rájuk még mindig rengeteg néző.