Gáti Oszkár neve egykor egyet jelentett a sikerrel és a teltházas előadásokkal. Évtizedeken át a legnagyobbak között emlegették, a közönség rajongott érte, a szakma pedig elismerte. Ma viszont egészen más valóságban él.
A Jászai Mari-díjas művész hosszú pályafutása során ikonikus szerepek sorát vitte színpadra. Luciferként Az ember tragédiájában, de Shakespeare darabjaiban is maradandót alkotott: Lear királyként, Othellóként vagy Oberonként is emlékezetes alakítást nyújtott. A filmvásznon is gyakran feltűnt, neve megkerülhetetlen volt a magyar színjátszásban.
Aztán jött egy döntés, ami mindent megváltoztatott.
2008-ban hátat fordított a színháznak. Nem csendben tűnt el, hanem kimondta, amit gondolt – és ennek ára lett. Elmondása szerint sokan nehezen viselték az őszinteségét, és olyan reakciókat kapott, amelyek végleg eltávolították a pályától.
„A színházban a lelke elpusztul az embernek, ha nem figyelnek rá” – fogalmazott később.
Az egykori sztár teljesen új irányt választott: temetőgondozóként dolgozott hosszú éveken át. Ez a munka nemcsak fizikailag volt megterhelő, hanem lelkileg is mély nyomot hagyott benne. A csend, az elmúlás közelsége és a mindennapi magány egészen másfajta életre tanította.
Ma Győrben él, visszavonultan.
Őszintén beszélt arról is, hogy ha bajba kerülne, nem tudná, kihez forduljon. Olyannyira, hogy még a telefonját sem viszi be a hálószobába – mintha tudatosan elfogadta volna a magányt.
Gyermekeivel sem alakult minden úgy, ahogy szerette volna. Legkisebb fiával tartja a kapcsolatot, de idősebb gyermekeitől eltávolodott. Ezt saját bevallása szerint fájdalmas kudarcként éli meg, még ha próbál is együtt élni vele.
A színpadra pedig már nem vágyik vissza.
A reflektorfény, a taps, a szerepek – mind a múlt részei. Most csend van. És egy ember, aki egykor mindent elért, ma egyedül tölti a napjait.
