Megrendítő vallomást tett Kulka János egy friss beszélgetésben. A színész most először beszélt nyilvánosan arról, hogy élete első tíz hónapját nem a szülei mellett töltötte, hanem árvaházban.
Kívülről sokáig úgy tűnhetett, rendezett, értelmiségi családból érkezett, ám a kezdetek korántsem voltak idilliek. Elmondása szerint havonta egyszer látogatták meg a szülei, ezek az alkalmak pedig rövidek és fájdalmasak voltak. A korai elszakadás élménye mélyen beépült az életébe, még ha gyermekként nem is tudta pontosan megfogalmazni, mi hiányzik.
Felnőttként sokáig nem értette, miért döntöttek így a szülei. Végül rákérdezett édesanyjánál, aki őszintén válaszolt. Egy negyedik emeleti, lift nélküli lakásban éltek, két kisgyermekkel, rendkívül nehéz körülmények között. Az édesanya úgy érezte, nem tudja megoldani a helyzetet, ezért hozta meg a fájdalmas döntést. Később – Kulka szavai szerint – meg is bánta.
Amikor végül hazakerült, a találkozás nem volt felhőtlen. Nemcsak a testvére, hanem a saját szülei is idegennek tűntek számára. Ez az élmény hosszú távon hatással lehetett az édesanyjával való kapcsolatára is. Bár a családja később végig mellette állt – különösen nővére –, a teljesen bensőséges, felhőtlen viszony sosem alakult ki közöttük.
Az utóbbi években a színész számos veszteséget élt át, egészségi állapota és a sztrókja után több barátja eltávolodott tőle, mások viszont kitartottak mellette. Életének korai, fájdalmas fejezete most új megvilágításba helyezi mindazt, amit a kötődésről, bizalomról és emberi kapcsolatokról gondol.
Ez a vallomás nemcsak egy gyermekkori történet, hanem egy egész életre kiható tapasztalat lenyomata.
