Január végén az ország egy emberként döbbent meg a hír hallatán: elhunyt Voith Ági. A legendás színésznő távozása nemcsak a közönséget és a pályatársakat rendítette meg, hanem mindenekelőtt a családját. Most unokája, Bodrogi Enikő szólalt meg, és olyan őszinteséggel beszélt a fájdalmáról, amit nehéz könnyek nélkül hallgatni.
Sokan már korábban is észrevették, mennyire hasonlít Enikő a nagymamájára. Nemcsak az arcvonásai idézik Voith Ágit, hanem az a fajta erős, mégis finom kisugárzás is, ami a színésznőt jellemezte. A legutóbbi beszélgetésben azonban nem a külső hasonlóság került a középpontba, hanem az a mély kapcsolat, amely összekötötte őket.
Enikő felidézte a közös emlékeket, a gyerekkor meghatározó pillanatait, és azt a különleges köteléket, amelyet soha senki nem vehet el tőle. A nagymamáját szeretettel csak „Nagyusznak” hívta, és a hangjában most is ott volt az a gyengédség, amelyet iránta érzett.
A legmegrázóbb pillanat akkor következett, amikor arról mesélt, hogyan tört rá a hiány. Egy eseményről autóztak haza, amikor hirtelen elöntötték az érzelmek, és sírni kezdett. Egyszerű, hétköznapi helyzet volt, mégis mindent elsöprő fájdalommal.
„Éppen egy eseményről autóztunk haza, és elkezdtem nagyon sírni, mert rám tört, hogy mennyire hiányzik. Ment a zene az autóban, és egyszer csak egy olyan dal jött a semmiből, aminek az volt a címe, hogy Kérlek, ne sírj. Ránéztem a dal címére, és akkor tudtam, hogy ott van és lát” – idézte fel.
Enikő szerint a nagymamája olyan erős egyéniség volt, hogy a jelenléte mindig betöltötte a teret. És bár fizikailag már nincs velük, ő mégis azt érzi, hogy ez a jelenlét nem tűnt el.
A gyász nem múlik el egyik napról a másikra, de a szeretet – ahogy a történetéből is kiderül – nem ér véget a halállal. Bodrogi Enikő számára Voith Ági nemcsak egy legendás színésznő volt, hanem a biztos pont, a „Nagyusz”, akinek az emléke most is kapaszkodót jelent a legnehezebb pillanatokban is.
