Nyolcvanéves, de esze ágában sincs visszavonulni vagy csendben bólogatni. Nagy Feró a Konkrétan Rónai Egonnal legfrissebb adásában kendőzetlen őszinteséggel beszélt politikáról, lázadásról, szabadságról és arról, miért érzi úgy, hogy a világot már nem lehet megjavítani.
A Beatrice legendás frontembere szerint egy rockzenésznek ma is kötelessége rendszerellenesnek lenni – még akkor is, ha közben elismeri, hogy a jelenlegi berendezkedésnek vannak működő elemei. Feró nem tagadja: mindig kívülállóként tekintett magára, és ez az érzés az évtizedek alatt sem kopott meg.
A szabadság fogalmát sokan félreértik – állítja. Szerinte az ordibálás, a trágárság és az agresszió nem egyenlő a szabadsággal. Bár fiatalon ő maga is élt provokatív eszközökkel, ma már máshol húzza meg a határokat. Úgy látja, a világ zajosabb lett, de nem feltétlenül szabadabb.
Feró arról is beszélt, hogy a politikusok helyzetét sokan leegyszerűsítik. Szerinte ők naponta olyan információk birtokába jutnak, amelyekhez egy átlagember nem fér hozzá, ezért gyakran más szemszögből kénytelenek döntéseket hozni. Úgy fogalmazott, Magyarország szerinte jó irányba halad, még ha ő továbbra is rendszerellenes maradt.
A hatalmi viszonyokat egy erős képpel írta le: a világ olyan, mint a dzsungel, ahol a tigris mindig előnyben van, a nyúl pedig állandó veszélyben él. Ez a dinamika szerinte nemcsak a politikában, hanem az emberi kapcsolatokban is jelen van.
A beszélgetés során szóba került az is, hogy sokan punkként azonosították őt, amit sosem érzett igazán magáénak. Azt mondja, a címkék sosem érdekelték, a gondolatai viszont ötven éve ugyanazok. Nem a divat vagy az elvárások alakították, hanem a saját belső iránytűje.
A hazájához fűződő viszonyáról is egyenes volt: nem vár el hálát, és soha nem az elismerésért dolgozott. Amit csinált, azt azért tette, mert hitt benne. Ma már viszont bevallja, elfáradt a világ megváltoztatásának gondolatától.
Különösen az online tér bosszantja. Úgy érzi, a kommentháborúk értelmetlenek, az emberek nem beszélgetni akarnak, hanem igazolni saját meggyőződésüket. Szerinte vannak olyanok, akikkel nem lehet és nem is érdemes vitába szállni.
A végén kimondta azt, amit sokan nem mernek: belefáradt abba, hogy újra és újra nekifusson ugyanannak. A világ szerinte hibás, és ezt már nem az ő dolga rendbe tenni. Ő marad az, aki volt – lázadó, szókimondó, és kíméletlenül őszinte.
