Nehéz elhinni, de Kovács Tamás gyerekként nem a színpadra, hanem a futballpályára készült. A 31 éves, zentai születésű színész ma már a magyar filmek és színházak egyik feltörekvő arcaként tartják számon, legújabb munkájában pedig főszerepet kapott a Magyar menyegző című alkotásban. Ez a film azonban számára nem csupán egy újabb állomás volt, hanem egy komoly fordulópont is.
Tamás bevallotta, fiatalon teljesen máshol képzelte el az életét. Sokáig komolyan hitt abban, hogy labdarúgó lesz, ám egy ponton valami megváltozott benne. Megérezte, hogy nem ez az ő útja. A színház világa már gyerekkorában ott volt körülötte, hiszen a szülei is a kultúrában dolgoznak, versmondó versenyekre járt, és egyre természetesebbé vált számára a színészet gondolata. A sikeres felvételi és az egyetemi évek után már nem volt visszaút – a foci viszont megmaradt szenvedélynek, ha teheti, ma is játszik.
A közönség először az Aranyélet második évadában és a **Korhatáros szerelem**ben figyelt fel rá, majd fontos szerepet kapott a Semmelweis című filmben és a Hunyadi sorozatban is. 2018 és 2025 között a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt, tavaly nyáron pedig a **Vígszínház**hoz szerződött.
A Magyar menyegző forgatása azonban minden eddiginél mélyebben hatott rá. A felkészülés során megismerkedett a néptánccal, a népzenével és azzal a közeggel, ahol ezek élő hagyományként működnek. Nem stúdiókban, hanem valódi közösségekben dolgoztak, helyi emberekkel együtt, ami teljesen másfajta energiát adott a munkának. Szerinte ez a világ feltölt, és pontosan ezt a közösségteremtő erőt próbálja megmutatni a film is.
Tamás úgy érzi, ez az alkotás sokkal több, mint egy klasszikus magyar film. Van benne dráma, humor, torokszorító és szívmelengető pillanat is. Úgy gondolja, ritka az olyan mozi, amely ennyire széles korosztályt képes megszólítani, ezért bátran ajánlja mindenkinek, gyerekektől az idősekig.
A főszerep azonban komoly terhet is jelentett. Szinte minden nap forgatott, ráadásul a jeleneteket nem időrendben vették fel. Előfordult, hogy egy verekedés utáni állapotot kellett eljátszania úgy, hogy magát a jelenetet még nem forgatták le. Ilyenkor fejben és testben is pontosan tudnia kellett, hol tart a karaktere. Ez a fajta koncentráció szerinte a színész egyik legnagyobb kihívása.
A színház és a film számára két külön világ. A színház az itt és most varázsáról szól, a film viszont megmarad. Mindkettőt másképp kell csinálni, de mindkettőt egyformán szereti. Amikor nem dolgozik, a barátaival tölt időt, olvas, filmeket néz, és ha teheti, fürdőbe jár. Fontos számára a feltöltődés és az emberi kapcsolatok – talán épp ezért tud ennyire hiteles maradni a vásznon is.
