Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész olyan helyzetbe került Iránban, amelyet sem forgatókönyv, sem próba nem készíthet fel. Január 16-án reggel a közösségi oldalán osztotta meg, hogyan sikerült hajszál híján elhagynia az országot, miközben hetek óta egyre erősödő tiltakozások rázták meg a síita teokratikus rendszert.
A színésznő nem tagadja: már az utazás kezdetén tudta, hogy feszült környezetbe érkezik. A tüntetések akkor már zajlottak, de senki sem látta előre, milyen gyorsan és milyen erővel durvul el a helyzet. Vállalta a kockázatot, végig akarta csinálni az ottani munkát. A fordulópont azonban akkor jött el, amikor a hatóságok egyik napról a másikra lekapcsolták az internetet.
Onnantól minden szétesett. Információk nem jöttek, hírek csak harmadkézből, ismerősökön keresztül jutottak el hozzájuk. A járatukat törölték, készpénzt nem lehetett felvenni, és senki nem tudta megmondani, mikor és hogyan lehetne kijutni az országból. A bezártság érzése hirtelen vált valósággá, és ekkor már nemcsak bizonytalanságot, hanem valódi félelmet is hozott magával. 
Peremartoni saját bőrén tapasztalta meg, mennyire kiszolgáltatottá válik az ember az internet nélkül. Apró, hétköznapi dolgok váltak megoldhatatlanná, és olyan akadályokkal szembesültek, amelyekre addig nem is gondoltak volna. Csak utólag vált világossá számára, mennyire törékeny az a biztonság, amit otthon természetesnek veszünk.
A hazajutás végül egy hajszálon múlott. Egy helyi ismerősük talált egy működő irodát, ahol – szinte csodával határos módon – kiderült, hogy indul egy járat. Ő előlegezte meg az utazás költségét is, ami külön nehézséget jelent, hiszen Iránba jelenleg szinte lehetetlen pénzt utalni. A teheráni repülőtéren újabb abszurd pillanat következett: az útlevél-ellenőrzésnél a dolgozó nem tudta beazonosítani Magyarországot. Peremartoni hiába ismételgette, hogy Magyarisztán, látta a tanácstalanságot az arcokon, míg végül egy kolléga rábólintott. 
Az egész addig tűnt valószerűtlennek, amíg fel nem szállt a gép. Csak akkor hitte el igazán, hogy sikerült, amikor fentről meglátta a várost, és rájött: tényleg elhagyja az országot. Addig minden ködös és bizonytalan volt.
Utólag derült ki, mennyire az utolsó pillanatban léptek. A repülőtéren alig voltak emberek, nem azért, mert nem akartak elmenni, hanem mert nem volt lehetőségük rá. Rajtuk kívül csak néhány külföldön élő iráni várakozott ott. Másnap pedig teljesen leállították a repteret.
