Amikor újra meglátogattam a nagymamámat, abban a reményben, hogy csak teázhatunk és beszélgethetünk, fogalmam sem volt, hogy életem legfurcsább kulináris trükkjének leszek tanúja.
A nagymama húst főzött – egy egyszerű, gazdag húslevest, olyat, amit mindig tökéletesen elkészít. Éppen zöldségeket aprított, amikor hirtelen észrevettem, hogy egy sima üvegpoharat tesz a fazékba.
Szó szerint lefagytam.
„Nagymama, mit csinálsz?” – fakadtam ki.
Csak elmosolyodott, és folytatta a sárgarépa aprítását, mintha ez lenne a recept legszokásosabb lépése.
Amíg a hús főtt, a benne lévő pohár halkan zörgött a buborékoktól, mintha saját élete lenne. Figyeltem és próbáltam kitalálni: miért? Minek? Ez valami új trend? Vagy egy régi „nagymama életvezetési trükk”, amiről egész idő alatt még csak nem is hallottam? A válasz annyira váratlan volt, hogy kétszer is megkérdeztem, hogy egy olyan ember, aki az életét a konyhában töltötte, biztos-e ebben.
Kiderült, hogy egy pohárra van szükség a lábasban a hőmérséklet szabályozásához és ahhoz, hogy a hús ne habosodjon fel az edény oldalán.
Az üveg lassabban melegszik fel, mint egy fémedény, és egy kicsit alacsonyabb hőmérsékletű zónát hoz létre a közepén. Ez segít:
a húsleves nem fut ki vagy túlcsordul;
a hús egyenletesebben fő meg;
a hab egy helyen gyűlik össze, és könnyebb lefejteni;
a húsleves tisztább és tisztább.
De ez még nem minden.
A nagymamám mesélte, hogy régen, amikor a sütők egyenetlenül melegedtek, a nők egy poharat tettek a lábasba, hogy „csillapítsák a forrást” – az üveg elosztotta a hőt, és megakadályozta, hogy a folyadék túl hevesen felforrjon.
Figyeltem és megértettem: nem számít, hány konyhai kütyüt veszünk, az egyszerű népi trükkök néha jobban működnek, mint bármilyen technológia.
Amikor a húsleves elkészült, nagymama egy közönséges fogóval kivette a poharat – és teljesen sértetlen volt.
„Azt hiszed, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt csinálja?” – nevetett. „Ezt a falunkban minden háziasszony tudta!”
És akkor rájöttem, hogy véletlenül rábukkantam egy apró kulináris bölcsességre, amelyet nemzedékről nemzedékre öröklöttek, de amelyet sokan már elfelejtettek.
