A reggel egészen normálisan indult: csend, nedves talaj a láb alatt, könnyű köd az ágyások felett. A férfi kiment a kertbe, hogy ellenőrizze a növényeket, de néhány lépés után hirtelen megállt.
A rendezett sorok közepén furcsa, sötét kapszulák hevertek. Három darab. Hosszúkásak, vastagok, mint a bőr, vékony „farokkal” a végén. Úgy néztek ki, mint valami mumifikálódott magzat és egy kiszáradt bőrdarab között. De a legkísértetiesebb az volt, hogy az egyik ilyen dolog kissé remegett.
Szívszorongatott a szívem.
Nem lehetett szemét vagy növényi gyökér.
A férfi lehajolt, és egy gallyal óvatosan megbökte az egyik kapszulát. Az kissé megingott, mintha valami kicsi… vagy alvó, élne benne.
A szag is furcsa volt: nyirkos, erdei, mintha valamit már régóta eltemettek volna, és hirtelen kiástak volna.
Az első gondolatom az volt: valamilyen állat petéi.
A második: biológiai hulladék, amit valaki titokban dobott ki.
És egyik lehetőség sem tette kevésbé hátborzongatóvá a helyzetet.
A biztonság kedvéért a férfi lefényképezte, és elküldte egy ismerős természettudósnak. A válasz szinte azonnal jött:
„Ne nyúljon hozzá. Várjon. Mindjárt jövök.”
Ezek a szavak csak még nyugtalanítóbbá tették a helyzetet.
Egy idő után a férfi a kapszulák felett állt, és úgy vizsgálgatta őket, mintha egy 19. századi rovartani tankönyvből nézne valamit.
„Ennek… biztosan nem szabadna itt megnőnie” – motyogta.
Óvatosan felemelte az egyik kapszulát a dobozzal együtt. Kemény, váratlanul nehéz és kissé meleg volt.
„Ez egy ootheca. Egy ragadozó rovar petezsákja.” És a méretéből ítélve… nem a miénk.
A férfi rosszul érezte magát.
„És belül… valami élőlény?”
„Lehetséges, hogy több tucat lárva. Nagyon falánkok.”
A szakember egy tartályba gyűjtötte a gubókat.
„El kell vinnünk őket valahova, ahol foglalkozhatnak velük. Ha invazív fajról van szó, akkor jobb, ha nem kockáztatunk.”
Ennyi lett volna a dolog. De aznap este a férfi ismét kiment a kertbe, és észrevett valamit, amitől megdermedt.
Ahol a tokok voltak, ott egy másik bemélyedés volt a földben. Nagyobb. Tökéletes ovális alakú. Mintha ott is lett volna valami… de eltűnt volna.
A férfi felhívta a szakembert. Az azonnal összevonta a szemöldökét, és leguggolt a lenyomathoz.
„Az a nyom… nem úgy néz ki, mint egy ootheca.”
„Akkor mi van?”
A szakember sokáig hallgatott, majd halkan megszólalt:
„Nagyon remélem, nem az, aminek gondolom.”
A férfi érezte, hogy hideg fut végig a gerincén.
Majd a szakember teljesen más hangnemben hozzátette:
„Ha furcsa susogás hangot hall éjszaka… semmilyen körülmények között ne menjen ki a kertbe.”
