Hajnalban történt.
A kórház csendes volt – a folyosókon fertőtlenítő és az ügyeletes szobából származó kávé szaga terjengett. Laura nővér, aki már a tizenharmadik órájában volt a műszakban, alig bírt állni. Már csak a naplókat kellett kitöltenie és a szobákat átvizsgálnia. A listán az utolsó a 19-es szoba volt. Egy férfi feküdt ott, aki néhány órával korábban halt meg.
Az orvosok aznap este halottnak nyilvánították. Laura személyesen segített előkészíteni a holttestet a hullaházba szállításra. Emlékezett a kezeire – nagy, megégett ujjakkal – és az arcára, amelyen furcsa kifejezés ült, mintha nem lett volna ideje semmit sem mondani.
Kinyitotta az ajtót, kezében a jelentéssel ellátott írótáblával, és belépett. A folyosóról érkező fény lágyan hullott a testet borító lepedőre. Minden pontosan úgy volt, ahogy hagyták. Csak most… a lepedő kissé megmozdult.
Laura megdermedt. Közelebb lépett. A szíve a halántékában vert.
– Biztos huzat – suttogta, és kinyújtotta a kezét, hogy megigazítsa az anyagot.
Ebben a pillanatban a lepedő alatt lévő kéz megrándult.
Hegyesen, görcsösen. Aztán megint.
Laura hátrahőkölt, a tabletta kiesett a kezéből, és a padlóra hullott.
– Nem… ez nem lehet – suttogta, és érezte, hogy pánikhullám tör fel.
A lepedő még hevesebben mozdult. A férfi, akit halottnak hittek, lassan felemelte a fejét. Szeme nyitva volt, tekintete üres, üveges. Éles, rekedtes lélegzetet vett, mintha mélyről kitépték volna.
Laura az ajtóhoz rohant, de a lábai ügyetlennek tűntek.
– Segítség! – tört fel a sikoly, szinte hangtalanul.
Léptek hallatszottak a folyosón. Egy ápoló rohant oda, hallva a sikolyt. Amikor együtt visszatértek, a test már felült. Halálsápadtan, egy infúzióval a karján. A monitorok, amelyeket órákkal ezelőtt kikapcsoltak, hirtelen felvillantak, majd egy rövid sípolás következett.
Laura nem tudott mozdulni, és nem tudott elfordulni.
És csak később, amikor az orvosok és a biztonságiak berontottak a szobába, vették észre: a férfi valóban lélegzett. Gyengén, felületesen lélegzett, de élt.
Később kiderült, hogy a szíve tizenhárom percre leállt, majd hirtelen újra elkezdett verni. Senki sem tudta megmagyarázni, hogyan lehetséges ez.
És Laura sokáig nem tudott elaludni – folyton azt az első rekedtes lélegzetvételt és a lepedők zizegését hallotta, amivel aznap reggel elkezdődött a borzalom.
