Ez a történet egy kis indiai faluban játszódik a Narmada folyó partján. Itt fürdenek a gyerekek reggelente, és itt mossák a ruháikat a nők napnyugtakor. Senki sem gondolta volna, hogy egy átlagos meleg nap igazi csodává válik.
A falu szélén egy falka kóbor kutya élt. Köztük volt egy apró kiskutya is – vörös, sovány, nagy fülekkel. Tikónak hívták. A gyerekek gyakran etették süteménnyel és tejjel, és már hozzászokott, hogy a parton futkos, a sekély vízben játszva.
Azon a napon magasan járt a nap, és a levegő forrón vibrált. Tiko a vízhez rohant inni. Hirtelen csobbanás hallatszott – és minden másodpercek alatt történt. Egy krokodil erős állkapcsa csapódott ki a zavaros folyóból. A kiskutya felnyögött – és eltűnt a víz alatt.
A parton lévő emberek sikoltoztak, de senkinek sem volt ideje megmozdulni.
Senkinek – kivéve őt.
Egy közeli fán egy kis szürke majom ült. Chica volt a neve. Szelíd volt – gyakran járt a templomba gyümölcsért. De abban a pillanatban gondolkodás nélkül leugrott az ágról.
Mindenki nézte, ahogy hihetetlen sebességgel a folyóba zuhan. A hullámok minden irányba csapkodtak, a víz kavargott. A krokodil, érezve a mozgást, megfordult. De a majom már megragadta a fenevad farkát. Élesen megrándult, és egy szökőkutat küldött maga köré, de Chica nem engedte el.
Néhány pillanattal később lebukott – és valamivel a mancsai között bukkant elő.
Tiko volt az. Kicsi, nedves, szinte élettelen.
Visszaugrott a partra, a kiskutyát a mellkasához szorítva. Az emberek felrohantak. A krokodil eltűnt a mélyben, és a víz ismét nyugodt lett. A majom óvatosan letette a kiskutyát a homokra, és mint egy ember, nyalogatni kezdte a bundáját, megbökdösve az orrát.
Néhány másodperc múlva lélegezni kezdett. Halkan. Aztán hangosabban.
A kiskutya felnyögött. A tömeg felnyögött.
A majom leült mellé, mancsai között tartva Tikót, és az emberekre nézett – mintha meg akarna győződni arról, hogy most már biztonságban van.
Ez a jelenet csak egy percig tartott, de az egész falu erről beszélt. A templom papjai Tikót „a folyó lelkének” nevezték. Az emberek banánt és diót kezdtek neki hozni, sőt, a falu egy kis szentélyt is épített, amelynek falán egy kiskutyát tartó majom festve volt.
Tiko erős, bátor kutyává cseperedett. Gyakran futkosott ugyanazokon a partokon, és azt mondják, valahányszor majmok sírását hallotta valahol a fák tetején, felemelte a fejét, és halkan nyüszített – mintha felismerte volna a hangját.
