Közvetlenül kimondja: „Én vagyok a legszebb lány a bolygón. És ezt minden férfi tudja.”
Alina Lipnitskaya a neve – és lehetetlen levenni róla a tekintetét, pedig néha az ember szeretne.
Karcsú test, éles arccsontok, hatalmas szemek és provokatív smink – valahol egy modell, egy porcelánbaba és egy szellem között. A közösségi médiában így nevezik:
„az esztétika istennője”,
„a csontok királynője”,
„egy lány, akit egyszerre irigyelnek és rettegnek tőle”.
De néhány évvel ezelőtt még egy átlagos lány volt – egy kisvárosban élt, arról álmodozott, hogy tervező lesz, süteményeket evett a barátaival, és sírva fakadt. A régi fotók meleg tekintetet, telt arcot és élénk érzelmeket mutatnak. Most olyan, mint egykori önmagának árnyéka.
Minden egy ártatlan elhatározással kezdődött, hogy „lefogy a nyárra”.
Először is, az édességek elhagyása.
Aztán minimális adagok.
Aztán öt óra után nem evés.
És aztán a teljes kontroll:
böjtnapok,
naponta háromszori mérlegelés,
gondolatok, amelyek éjjel-nappal nem hagyták el.
És minél karcsúbb lett a dereka, annál többen követték online.
A hozzászólások konfettiként özönlöttek:
„Tökéletes vagy!”
„Ilyennek kell lennie a szépségnek!”
„Bármit megadnék, hogy veled lehessek.”
Úgy kapta el ezeket a szavakat, mintha lélegzett volna. És tovább fogyott.
Imáddá vált – de a kép kezdett élni helyette.
A közösségi média Alinát szimbólummá változtatta. Több ezer szem nézte, ahogy a súlya eltűnik, és a hírneve növekszik.
Hittegette magát – provokatív fotók, élő közvetítések, őszinte vallomások.
De valami más is látszott a sorok között.
A félelemről beszélt, hogy eltűnik.
A csendről, ahol senki sem hallja.
Arról, hogy a lájkok nem helyettesítik a melegséget.
„Nem keresem a figyelmet” – mondta egyszer. „Csak azt akarom, hogy igazán felfigyeljenek rám.”
Vannak, akik ezt írják:
„Bátor. Megmutatja az igazságot. Nem rejtőzködik.”
Mások így válaszolnak:
„Veszélyes. Betegséget szül. Nem lehet romantizálni.”
A pszichológusok riadót kongatnak. A média történeteket közöl. A szülők elrejtik a fotóit a lányaik elől. De vannak olyanok is, akik mélyebbre látnak:
„Ez nem felhajtás. Ez egy küzdelem.”
Alina egy olyan korszak szimbólumává vált, ahol a szépség fegyver, a test pedig csatatér.
Ki ő most – múzsa vagy figyelmeztetés?
Ma a határon jár:
az önkifejezés és az önpusztítás,
a művészet és a segélykiáltás között.
Minden fotója olyan, mint egy festmény.
Minden adás egy vallomás.
Képes ragyogni a neonfények alatt, és egy órával később ezt suttogni:
„Az emberek azért szeretnek, amit teremtettek. De nem tudják, mit veszítettem el azért, hogy ez a verzió legyek.”
