Egész éjjel vihar tombolt a dombok felett. A szél úgy üvöltött, mintha le akarná tépni a tetőket, eső verte az ablakokat, és a villámok olyan fényesen világították meg az eget, hogy a régi parasztház minden mennydörgéskor megremegett.
Lukas Schneider, a húszéves tapasztalattal rendelkező gazda, ébren volt – a vihar túl erős volt egy jó éjszakai alváshoz. De amikor egy hosszú, fájdalmas üvöltés hallatszott az istállóból, Lukas felkapott egy petróleumlámpát, és berohant az udvarra.
A csizmája alatt sár cuppantott, a szél megpróbálta ledönteni a lábáról. Kitárta a nehéz istállóajtót. Bent, a szalmán feküdt a legjobb tehene, Bella. Nehézkesen lélegzett, szeme fájdalomtól és félelemtől csillogott – mindjárt ellett.
„Kitarts, lányom… Veled vagyok” – suttogta Lucas, feltűrve az ingujját, akárcsak egykor az apja.
Magabiztosan, gyakorlott mozdulatokkal dolgozott. De minél tovább ment, annál hidegebb lett a levegő. A lámpa pislákolt. Huzat fütyült, mintha egy láthatatlan ember mozogna az istállók között.
És akkor… a pillanat.
Lucas gyengéden megrántotta az elülső lábakat, de amikor az újszülött teremtmény előbukkant, megdermedt.
Nem borjú volt.
A test – nyálkás, reszkető, meleg… de…
A lábak – túl hosszúak és vékonyak.
Nem volt szőr – a bőr szinte áttetsző volt.
A fülek – hegyesek, mint egy hiúzé.
A szemek – csukva voltak, de valami megmozdult a szemhéjak alatt, mintha már… látna.
„Ó, mindenható Isten…” – suttogta Lucas, hátralépve.
Bella hirtelen halkan felnyögött – nem félelemtől. Hanem mintha… könyörögne. Ne menj el.
A teremtmény megszólalt. Nem ordítás vagy kiáltás volt – egy olyan hang, amit Lucas még soha nem hallott.
Abban a pillanatban olyan hangosan csapott le a mennydörgés, hogy az istálló megremegett. A szél szélesre tárta az ajtókat.
És a lény kinyitotta a szemét.
Borostyán. Mély. Nem egészen emberi… de nem is állatias.
Lucas megdermedt. A lámpa remegett a kezében.
És a szalmán egy apró lény alig emelte fel a fejét… és kinyújtotta felé egy kicsi, szinte emberi kezét.
A félelem és a kötelesség között állt.
Előtte valami idegen volt… de élő.
És döntött.
