A nap a szokásos módon kezdődött. Clara sietve végigment a kórház folyosóján, kezében egy halom orvosi papírral. Ez volt a harmadik műszakja egymás után, a fáradtság, a fertőtlenítő és az automatából áradó kávé szaga – minden egyetlen végtelen folyammá olvadt össze. A szobája az utolsó volt a sorban, és benne egy új beteg feküdt, akit a baleset utáni este vettek fel. Egy középkorú férfi, bekötözött karokkal, gyenge, de eszméleténél volt.
Nyugodtnak, szinte közömbösnek tűnt. A tekintete közvetlen volt, de fáradt, mintha mindent átélt volna. Amikor Clara belépett, halkan bólintott.
„Jó reggelt, Mr. Hale” – mondta, miközben elővette a papírokat. „Alá kell írnom az áthelyezési papírokat egy másik osztályra.”
Bólintott, és küszködve vette fel a tollat. Remegtek az ujjai. Clara gondolkodás nélkül odahúzta az asztalt, és segített neki megtartani a papírt. Aláírta a dokumentumot, kifújta a levegőt, és halkan megköszönte.
„Ugye nem errefelé való?” – kérdezte, miközben próbálta folytatni a beszélgetést.
– Nem… Csak átutazóban voltam – válaszolta halvány mosollyal. – Néha az út nem oda visz, ahová tervezted.
Ez a mondat megütötte a szívét. Valami ismerős volt a hangjában, de Klara nem törődött vele. A munka a szokásos módon folyt – vérnyomásmérés, katéter ellenőrzése, kötéscsere. Minden a lista szerint.
Ahogy kiment a szobából, egy kollégája odakiáltott neki a folyosón:
– Tudja, ki ez?
– Egy beteg az éjszakai műszakból. Miért?
– Nos, ennyi. Ugyanaz a személy, aki miatt hat hónappal ezelőtt pénzt gyűjtöttünk az árvaház felújítására. Az építész, aki megtervezte, de maga is balesetet szenvedett a megnyitóra menet.
Klara megdermedt. Emlékezett erre a történetre – a húga ugyanebben az árvaházban nőtt fel. Akkoriban az egész város erről a férfiról beszélt: saját pénzéből épített otthont árváknak, egyetlen támogatási forrás nélkül.
Visszatért a szobába. A férfi már aludt. Egy toll hevert az ágy melletti asztalon – ugyanaz, amivel aláírta a papírokat. Klara óvatosan felvette, és hirtelen egy vésett feliratot vett észre a hengeren:
„Azoknak, akik még hisznek a jóságban.”
