Andrea Ivanova valaha egy átlagos diáklány volt – szerény, csendes, finom vonásokkal. De úgy hitte, hogy a „hétköznapiság” a legrosszabb dolog, ami egy lánnyal történhet.
Egy nap azt mondta egy barátjának:
„Azt akarom, hogy az emberek első látásra emlékezzenek rám.”
Ekkor döntött úgy, hogy megkapja az első injekcióját – egy kis ajakfeltöltést, csak „egy kicsit nagyobbat”. De ez a „kis” dolog jelentette a kezdetét annak, amit később a megjelenés iránti megszállottságnak neveztek.
Az első injekciók után Andrea úgy érezte, újjászületik. Az emberek felfigyeltek rá, a férfiak dicsérték, és a közösségi médiában naponta nőttek a lájkjai.
Újra és újra visszatért a klinikára – volument adott, átalakította és finomította a kontúrjait.
Aztán az arccsontjain volt a sor, hogy „kifejezőbbé” tegye az arcát. Aztán jött az állkapcsa, az álla és a mellkasa. Néhány orvos a szövődményektől tartva megtagadta a beavatkozások elvégzését, de Andrea kitartott – külföldre repült, napi hat injekciót kapott, és a szélsőségekbe esett.
„A természetes unalmas.”
Így magyarázta tettét az újságíróknak.
Szerinte a természetes szépség már régóta elavult, és a megjelenésével való kísérletezés az önkifejezés egyik módja.
De a külső ragyogás mögött nehézségek rejtőztek: duzzadt arc, mosolygáskor jelentkező fájdalom és a szilárd étel fogyasztásának képtelensége.
Egy napon egy gyulladás arra kényszerítette, hogy több napra otthon maradjon.
Az internet megosztott volt: egyesek azt írták, hogy Andrea „élő Instagram-szűrővé” vált, míg mások csodálták a bátorságát.
Naponta több száz üzenetet kapott, a rajongóktól az agresszív gyűlölködőkig.
2025-re a nő több mint 26 000 dollárt költött csak az ajkaira, a beavatkozások teljes költsége meghaladta a 40 000 dollárt.
Most büszkén viseli a „legnagyobb ajkú lány” címet, és a kritikák ellenére azt mondja, elégedett magával.
Megtennéd a kockázatot, hogy elérd az álmaid megjelenését?
