Mindez egy átlagos reggelen kezdődött a kicsiny európai Belleville faluban.
Jonathan Reed gazda, egy magas, őszülő halántékú és fáradt szemű férfi, éppen az állatait etette, amikor furcsa zajt hallott az udvar felől. A disznója, Molly, úgy tépte a földet, mintha kincs lenne elrejtve alatta.
„Hé, mit találtál ott, disznó?” – kuncogott, miközben közelebb ért.
De amikor Molly visítva hátrálni kezdett, Jonathan rájött, hogy valami nincs rendben. A föld alatta laza volt, és halvány, dohos szag áradt belőle, ami régi agyagra és vasra emlékeztetett.
Felvett egy lapátot. Pár perccel később, körülbelül fél méterrel lejjebb, egy rozsdás zsanérokkal borított faláda sarka bukkant elő a földből. A láda ősinek tűnt – a fa megfeketedett, és a zár alig tartott.
Jonathan felhívta a szomszédokat. Az első, aki megérkezett, Mrs. Grace volt, egy idős özvegyasszony, aki a közelben lakott. Mögötte a tinédzser Thomas következett, aki mindig is kíváncsi volt mindenféle titokra.
„Ne nyúlj hozzá, John! Talán katonai?” – kiáltotta, de már túl késő volt.
A férfi óvatosan felfeszítette a fedelet egy feszítővassal. A zár kattant, és a fedél nyikorogva kinyílt.
Mindenki megdermedt.
Bent furcsa tárgyak hevertek: egy antik baba szem nélkül, több fénykép kifakult keretben, és egy fém medál, amelyre az 1913-as dátum volt vésve.
Alattuk egy pecsétviasszal lezárt boríték feküdt, amelyen az E.W. monogram szerepelt.
„Talán ez a Wilson-házból származik? A birtokuk száz évvel ezelőtt itt állt” – suttogta Mrs. Grace.
De amikor Jonathan feltépte a borítékot, az arca elsápadt.
Bent egy régi kézírással írt levél volt. Ez állt rajta:
„Ha ezt olvasod, az átok újra felébredt. Ne nyúlj a medálhoz. Az övé.”
A levél alatt egy fénykép volt – egy hosszú ruhás nő, aki egy régi kút mellett állt. És mögötte egy árnyék állt, egy emberi sziluettre hasonlított, üres szemekkel.
Thomas idegesen nevetett:
„Ugyan már, ez egy vicc. Csak egy ijesztő történet.”
De hirtelen a baba megmozdult.
Mindenki felsikoltott. Jonathan leejtette a doboz fedelét, Molly pedig ismét felsikoltott és elfutott.
Másnap furcsa dolgok kezdtek történni a faluban: a tej egyik napról a másikra megsavanyodott, az emberek tükrei megrepedtek, és a pajta mögötti régi kút, ahol Molly ásott, halkan nyögdécselni kezdett éjszaka.
A helyiek megpróbálták rávenni Jonathant, hogy tegye vissza a dobozt oda, ahol feküdt, de az eltűnt – a levéllel és a medállal együtt.
Egy héttel később a farm elhagyatott volt. Azt mondták, hogy valaki kopogott az ajtón éjszaka, és a nevét kiáltotta… Jonathan hangján.
Most egy tábla van a háza előtt:
„Ne áss, hacsak nem állsz készen arra, hogy megtudd az igazságot.”
És Molly, a malac… soha többé senki sem látta.
