A reggel a szokásos módon kezdődött. Anna bekapcsolta a vasalót, kávét töltött, és kinyitotta az ablakot – eső és a közeli pékségből származó friss kenyér illata áradt be a szobába. A férje, mint mindig, sietett dolgozni, és a szokásos „Ne felejtsd el az ebéded!” és „Hol vannak a kulcsok?” felkiáltásokat szórta szét a lakásban. Minden hétköznapinak, ismerősnek és melegnek tűnt.
Kivette a szekrényből a férje új fehér ingét – szépen, frissen vasalva, mintha most jött volna a boltból. Egy dolog nyugtalanította: Anna nem emlékezett rá, hogy maga vette volna. De az ingek gyakoriak voltak otthon – a férje irodában dolgozott, és a ruhatárukat folyamatosan frissítették.
Anna letette a vasalót, végigsimított az anyagon, és abban a pillanatban egy apró hímzést vett észre a mandzsetta belső oldalán. Halványkék cérnával, szinte észrevehetetlenül, de tisztán olvashatóan: „E.M.”
Megdermedt.
A hímzés gyárinak tűnt, de túl személyes volt. Nem márka, nem logó – pontosan monogram. Egy nőé.
„Talán egy stylist? Vagy munkahelyi ajándék?” – próbálta mentálisan igazolni. De valami már kezdett kihűlni benne. A férje, Mark, soha nem viselt más jelzésével ellátott ingeket. Aprólékosan ápolt volt.
Anna jobban megnézte: a szálak kissé sötétebbek voltak, mintha az inget sokszor viselték volna. A galléron pedig alig észrevehető rúzsnyom volt. Világos rózsaszín. Nem az ő árnyalata.
Letette a vasalót. A szíve hevesebben vert.
„Ez nem lehet… nem…”
A telefon rezegni kezdett. Üzenet: „Köszönöm a tegnap estét. Az ing tökéletesen illik rám – E.”
Anna leejtette a telefont. Annyira remegett a keze, hogy a vasaló majdnem lecsúszott az asztalról.
Nem tudta, mit tegyen. Sikítson? Sírjon? Várjon a magyarázatra?
A másodpercek lassan teltek. Csengett a füle.
Amikor Mark visszatért aznap este, nyugodtan üdvözölte – túl nyugodtan. A kanapén, szépen összehajtogatva, ugyanaz az ing hevert. Mellette volt a telefonja, egy nyitott üzenettel.
„Elmagyaráznád?” – kérdezte halkan.
A férfi elsápadt. Megpróbált mosolyogni, de a szája sarka megrándult.
„Ez… egy kollégám ajándéka. Elenától, a könyveléstől… csak egy elgondolkodtató gondolat.”
Anna hallgatott. Egyenesen a szemébe nézett.
„Mi a helyzet a hímzéssel? És a rúzzsal?” – kérdezte.
A férfi nem válaszolt. Csak elkapta a tekintetét.
A nő felállt, az ablakhoz ment, és egy hosszú pillanatig hallgatott. Aztán azt mondta: „Tudod, Mark, én is veszek magamnak egy új inget.”
A férfi meglepetten felnézett.
„Miért?”
„Csak azt akarom, hogy az én monogramom legyen rajta. Hogy legalább egyszer én is megtapasztalhassam, milyen valaki másét viselni.”
Bement a hálószobába, maga után hagyva a vasalt pamut illatát, mély csendet és azt az érzést, hogy valami véget ért ebben a házban.
