A város szélén álló toronyházban az élet a megszokott módon folyt. Az emberek siettek dolgozni, a gyerekek az udvaron játszottak, a nagymamák pedig a bejáratnál beszélgettek a hírekről. De hamarosan a megszokott ritmust megzavarta egy szag, amely az egyik lakásból kezdett kiszűrődni.
Először egy könnyű, alig érezhető bűz volt. A szomszédok azt hitték, valaki egyszerűen elfelejtette kivinni a szemetet. De minden egyes nappal a szag egyre erősebb lett. Bekúszott az épületbe, megtöltötte a lépcsőházakat, sőt, még a lakásokba is behatolt. Az emberek panaszkodni kezdtek – először halkan, majd hangosan.
A lakástulajdonost sokáig nem látták. Az ajtó zárva maradt, a hívások és kopogások megválaszolatlanok maradtak. Az ingatlankezelő cég úgy döntött, hogy közbelép. A megbeszélt napon összegyűltek a lakásügyi hivatal, a rendőrség és több kíváncsi szomszéd képviselői.
Amikor betörték az ajtót, mindenki, aki a közelben állt, ösztönösen hátrahőkölt. Éles, fojtogató szag csapta meg az orrukat. Az emberek eltakarták az arcukat a kezükkel, néhányan kiszaladtak. De a legrosszabb bent várt rájuk.
A szobák tele voltak holmikkal. Üres üvegek, rothadó étellel teli zacskók, régi újságok és törött bútorok alkottak valóságos szemétdombot. Úgy tűnt, mintha évtizedek óta senki sem takarította volna a helyet.
De a borzalom nem csak a káoszban rejlett. Az egyik szobában felfedeztek valamit, ami megmagyarázta a szagot. Egy halom rongy alatt maradványokat találtak. A rendőrség hallgatott, de a tekintetük világossá tette: az ott lakó személy régen meghalt, és halála észrevétlen maradt.
A szomszédok, akik nemrég panaszkodtak, most csendben álltak, nem hittek a szemüknek. Valaki azt suttogta: „Mi a szomszédban laktunk, és semmit sem tudtunk.”
A történet elterjedt az egész városban. Egyesek az emberek közönyét hibáztatták, mások a tisztviselőket. De a tény továbbra is fennállt: az ajtó mögött, amely mellett naponta több tucat ember haladt el, tragédia leselkedett.
Ez a lakás most annak szimbólumává vált, hogy milyen könnyű figyelmen kívül hagyni valaki más szerencsétlenségét. És sok szomszéd elismerte, hogy az eset után gyakrabban kezdtek a közelben élők szemébe nézni.
