Amióta csak az emberek emlékeznek, a város szélén álló régi őrtorony üresen állt. Kőfalai megrepedtek, faajtója szögekkel volt bezárva, borostyán kúszott fel oldalán, mint karom. A gyerekek egymást merészeltek felrohanni éjszaka a dombra, de senki sem maradt ott sokáig.
Egészen egy őszi estig.
Hazafelé sétálva Mia a toronyra pillantott – és megdermedt.
A torony tetején, a törött ablakokon keresztül halvány fény villódzott.
Másnap gyorsan terjedtek a pletykák. Egyesek vandálokról beszéltek. Mások szellemekről suttogtak. De Mia nem tudta elengedni a dolgot. Aznap hétvégén rábeszélte három barátját, hogy másszanak fel vele a dombra.
Az ajtó, amely korábban lezárt volt, most kissé nyitva állt. Bent a levegő nedves kő és por szagától volt tele. Fényképezőgépeket rázva a kezükben felmásztak a keskeny lépcsőn.
A tetején Mia kinyitotta a lámpás szoba csapóajtaját.
A fény valódi volt.
A padlón egy lámpa állt, amelynek lángja még mindig halványan pislákolt, bár senki sem volt ott.
Mellette egy fa láda feküdt. Belül jegyzetfüzetek voltak – tucatnyian, szépen egymásra rakva, kopott borítóval. Mia felvette az egyiket és kinyitotta.
Elakadt a lélegzete.
Az oldalak tele voltak feljegyzésekkel – nevekkel, dátumokkal, a város lakóiról szóló titkokkal. Néhány évtizeddel ezelőttiekkel. Mások a közelmúltból.
Az utolsó oldalra lapozott, és megdermedt.
A nagymamája kézírása volt.
Mia szíve összeszorult, ahogy elolvasta a bejegyzést. Nagymamája a torony őrzői közé tartozott – egy csoport, amely évek óta váltotta egymást, és gondosan jegyzeteket készített a város minden lakójáról. Nem ártani akartak, hanem védeni. A háború alatt, az árvizek alatt, a hosszú telek alatt a torony volt az egyetlen módjuk arra, hogy senki ne tűnjön el észrevétlenül.
És miért égett még mindig a lámpa? Nagymamája maga írta le:
„Azért, hogy amikor unokám megtalálja ezt, a fény útmutatást nyújtson neki.”
Mia szeme könnyekkel telt meg. A torony nem volt kísértetjárta. Hanem egy örökség. És most a felelősség rá szállt.
Amikor aznap este barátaival elindultak, Mia visszanézett a toronyra.
A fény ismét felvillanott – nem figyelmeztetésként, hanem mintha azt mondaná: üdvözlünk itthon.
