Anna és Claire testvérek voltak, akik szinte mindent megosztottak egymással – ruhákat, titkokat, sőt még a barátaikat is. De volt egy dolog, amit Claire soha nem engedett Anna kezébe: egy régi fadoboz, amit az ágya alatt tartott.
Nem volt nagy, csak annyira, hogy néhány dokumentumot vagy emléktárgyat befogadjon, de Claire kincsként őrizte. Amikor Anna rákérdezett, Claire mosolyogva elhárította a kérdést.
„Csak régi cuccok. Semmi fontos.”
De Anna észrevette, hogy Claire szeme mindig arra villant, és hogy mindig elzárva tartotta, amikor egyik helyről a másikra vitte.
Az évek teltek, az élet ment tovább. Anna szinte el is felejtette a dobozt. Egészen addig, amíg egy délután, amikor Claire-nek segített beköltözni egy új lakásba, a doboz újra meg nem jelent.
Anna felvette, és viccelődve megkérdezte: „Még mindig titkolózol?”
Claire kiragadta a kezéből. Reakciója olyan heves volt, olyan szokatlan, hogy Anna érezte, valami megváltozott közöttük.
Aznap este, miután Claire már rég elaludt, Anna meglátta a dobozt az asztalon. A kulcs mellette feküdt. Évek óta először elöntötte a kíváncsiság.
Kezében remegett, amikor kinyitotta.
Benne voltak szépen összehajtott levelek, fényképek és egy kopott bőrnapló. Anna kinyitotta, tizenéves firkákra vagy buta jegyzetekre számítva. Ehelyett megdermedt.
A levelek nem barátoktól vagy családtagoktól érkeztek. Anna apjától származtak – évekkel Anna születése előtt írták őket. Bennük egy titkos kapcsolatról írt, amely hirtelen véget ért. Közöttük volt egy születési anyakönyvi kivonat is.
Nem Annaé.
Claire-é.
És az apja neve nem az volt, akit mindketten „apának” hívtak, amíg felnőttek.
Anna lélegzete elakadt. A nővére nem csak leveleket rejtegetett – hanem a valódi történetét is. Claire évek óta tudta, hogy ő csak Anna féltestvére.
Léptek hallatszottak mögötte. Claire az ajtóban állt, arcát sápadtság borította, de nyugodt volt.
„Mindig is el akartam mondani” – suttogta. „De attól tartottam, hogy másképp fogsz rám nézni.”
Anna szeme megtelt könnyekkel. Ezer kérdés kavargott a fejében, de csak egy dolog számított: Claire nem szégyenből titkolta az igazságot, hanem attól való félelmében, hogy elveszíti a köztük lévő köteléket.
Anna óvatosan bezárta a dobozt, és odament a nővéréhez. „Mindig a nővérem leszel” – mondta. „Ez nem változik.”
És évek óta először a doboz már nem titoknak tűnt. Inkább egy hídnak.
