„Egy ruha. Nincs dezodor. Nincs mosógép.” 😳 Elgondolkodtál már azon, hogyan birkóztak meg a nők évszázadokkal ezelőtt az izzadsággal és a szagokkal? Nincs zuhany, nincs friss öltözék – csak okos trükkök, bevarrt hónaljbetétek és szárított gyógynövényekkel teli zacskók az ujjakban. Titkos trükkjeik talán meglepnek. Nézd meg, hogyan maradtak frissek a modern higiénia nélkül az alábbi cikkben 👇
Ma már természetesnek vesszük, milyen könnyű megbirkózni az izzadsággal és a testszaggal. A zuhany csak egy lépésnyire van, a ruhák egyenesen a mosógépbe kerülnek, és a dezodorok mindenhol ott vannak. De nem is olyan régen a nőknek kreatívnak kellett lenniük, hogy frissek maradjanak – különösen akkor, amikor a ruhák drágák, ritkák és hihetetlenül nehezen tisztíthatók voltak.
Régebben egynél több ruhakészlet birtoklása luxusnak számított. A legtöbb nőnek csak egyetlen ruhája volt a mindennapi viseletre, és még az is anyáról lányra szállt. Mivel a ruhadarabok elkészítése annyi időt és energiát vett igénybe, a mosásuk gyakran egyszerűen nem volt lehetséges.
A múltban a divat a nehéz, réteges ruhák felé hajlott – ami még nehezebbé tette a dolgokat. Ezeknek a ruhadaraboknak a mosása nemcsak kényelmetlen volt, de akár tönkre is tehette őket. A durva módszerek, mint például a ruhák lúggal való forralása vagy lapáttal való ütögetése, csak ágynemű és alsónemű esetében voltak alkalmazhatók. A felsőruházatot óvatosan ki kellett szellőztetni, vagy gőz fölé kellett helyezni, hogy a szennyeződéseket és a szagokat károsodás nélkül eltávolítsák.
A legnagyobb probléma? A szag. Az izzadság, a főzés során keletkezett füst és a kültéri szennyeződés mind rátapadt az anyagra. És amikor a ruhákat hosszú ideig tárolták, gyakran dohos, állott szagot árasztottak. A nők úgy küzdöttek ez ellen, hogy a ruhákat a szabadban vagy szellős helyiségekben terítették ki, hogy kiszellőzzenek. A ruhákat szárított gyógynövényekkel és virágokkal teli tasakokba is csomagolták, hogy kellemes illatuk maradjon.
Egy okos trükk az volt, hogy nedvszívó betéteket varrtak a ruhák hónaljába. Viselés után a betéteket külön lehetett leveni és tisztítani. Ezek a „hónaljvédők” a 20. században is népszerűek maradtak. Egyes országokban még üzletekben is árulták őket, és a személyes higiénia elengedhetetlen kellékeként hirdették őket.
Az idő múlásával a korai izzadásgátlók az 1800-as évek végén jelentek meg. Ezek sűrű, cink- és alumíniumsókból készült paszták voltak, és bár segítettek csökkenteni az izzadást, nem szüntették meg teljesen a testszagot. Ezért voltak akkoriban az erős parfümök és kölnivizek is fontos részét képezték a „frissesség” megőrzésének.
Lenyűgöző látni, milyen messzire jutottunk – a gyógynövények rétegezésétől az ujjakon át a modern izzadásgátlók másodpercek alatti felviteléig.
Mit gondolsz ezekről a régimódi tisztaságmegőrzési trükkökről? Kipróbálnád valamelyiket ma? Írd meg nekünk a hozzászólásokban!
