„Ez a történet az egész csapatunk szívét megérintette.” ❤️🐶 Egy kislánynak, aki elveszett a Tajga hatalmas erdőiben, sikerült életben maradnia – egy hűséges kutyának köszönhetően. 🌲🏕️🐕 Az internet tele van történetekkel az emberek és a kutyák közötti kötődésről, de biztosítjuk Önöket – ez igazán különleges. ✨💙 Hol olvashatod? Mint mindig, most is az alábbi cikkben vár a teljes történet! 📖👇
Több mint hét évvel ezelőtt egy figyelemre méltó túlélési történet bontakozott ki a hatalmas szibériai tajgában. Egy Karina nevű lány, aki akkor még csak három éves volt, több mint egy hétig kibírt egyedül a vadonban, csak egy odaadó kiskutyával. Most tizenegy, hihetetlen meséje egy szőrös társ kitartásáról, szerencséjéről és megingathatatlan hűségéről tanúskodik.
Az események akkor kezdődtek, amikor Karina édesanyja, Talina elhozta a nagymamához a jakutiai Olom távoli falujába. Míg Talina és édesanyja a földre mentek dolgozni, Karina az apja gondozásában maradt. Amikor a nők hazatértek, üresen találták a házat.
Olomban, egy apró településen, ahol csak néhány ház és kevés lakos található, szinte nem volt mobiltelefon vétel. Feltételezve, hogy Karinát apja elvitte rokonaihoz a szomszéd faluba, anyja először nem aggódott. Amikor azonban három nappal később – a gyerek nélkül – visszatért, világossá vált, hogy valami nagyon nincs rendben.
Hamar kiderült, hogy Karina apja elment, amikor még aludt. A kislány valószínűleg összezavarodott, amikor egy üres házra ébredt, és kiment az utcára, ismerős arcokat keresve. Mivel a falu nagy része nyári munkával volt elfoglalva, senki sem vette észre, ahogy tudtán kívül egyenesen a hatalmas és könyörtelen vadonba sétált.
Amint észrevették az eltűnését, a helyiek és a mentőcsapatok heves kutatásba kezdtek. De a remény gyorsan elhalványult – a szibériai tajgában szinte lehetetlen volt túlélni, még a felnőttek számára sem. A sűrű erdőben hemzsegtek a vadállatok, a levegőben könyörtelen szúnyogok nyüzsögtek, a hőmérséklet pedig erősen leesett éjszaka. Tovább rontotta a helyzetet, hogy Karina csak könnyű ruhát viselt.
A kutatók napokon át 30 kilométeres körzetben jártak be, és egy ponton még medvével is találkoztak. De a kislánynak nyoma sem volt.
Aztán a kilencedik napon váratlan dolog történt. Egy fiatal, vékony és kimerült kutya jelent meg Olomban. A falubeliek azonnal felismerték – ugyanazon a napon tűnt el, mint Karina.
A kiskutya láthatóan hazatért a vadonban töltött napok után. A mentők felismerték, hogy Karinánál maradhatott, és ismét elindultak, ezúttal a kutya nyomát követve. Még három napba telt, de végül megtalálták.
A magas fűben elrejtve Karina erőtlenül, de életben feküdt. Az első ember, aki elérte őt, egy Artem nevű önkéntes, alig tudta visszatartani a könnyeit, miközben a törékeny gyermek kinyújtotta felé a karját.
Karina extrém körülményeket élt át, bogyókon és patakokból ivott vizet túlélte. Éjszaka egyetlen melege a kicsi, de hevesen védelmező kölyökkutya volt, aki hozzábújt, és még morgott is, hogy távol tartsa a vadállatokat.
Kórházba szállították, szúnyogcsípések borították és súlyosan alultáplált, de csodával határos módon túlélte. Hűséges kutyája, aki csak azért hagyta el őt, hogy segítséget kérjen, új nevet kapott: Naida, azaz „önzetlen”.
Egy évvel később a jakutszki repülőtér előtt büszkén álló bronzszoborral, a „Lány és a kutya” című bronzszoborral emlékeztek meg rendkívüli történetükről.
Karina, aki jelenleg egy rangos balettakadémia hallgatója, ritkán tér vissza Olomba. De bármikor meglátogatja Naidát – a hűséges társát, aki soha nem hagyta el őt, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.
