A következő tények az ókori Róma vécéivel kapcsolatban feldobják a fejedet! 🤯😱 Akkoriban a nyilvános latrinák nem csak mellékhelyiségként szolgáltak! 🧐🚽 Ehelyett nyüzsgő csomópontok voltak, amelyek még a társadalom elitjét is összegyűjtötték! 🧐😮 De mit csináltak ott, hogyan néztek ki ezek a helyek és miért tűnhet ez rémisztőnek nekünk, a modern civilizációnak? 🤔 Ebben a cikkben mindent elmondok, amit eddig nem tudtál! 👇
A WC-k az ókori Rómában távol voltak a privát, higiénikus terektől. Ehelyett nyüzsgő társadalmi csomópontokként szolgáltak, ahol a mindennapi élet, a politika, sőt az üzleti ügyletek is olyan körülmények között bontakoztak ki, amelyek a legtöbb embert elborzasztják.
A nyilvános latrinákat hosszú kőpadokkal tervezték, amelyeken egyenletesen elosztott nyílások találhatók. Nem volt elválasztó a felhasználók között, így a beszélgetések olyan szabadon folytak, mint a víz az ülések alatt. A pad alatti sekély csatorna elhordta a hulladékot a vízvezetékes vízrendszereknek köszönhetően.
Meglepő módon ezek a mellékhelyiségek nemcsak funkcionálisak voltak – a hálózatépítés helyei voltak. A rómaiak azért gyűltek össze itt, hogy csevegjenek, pletykákat osszanak meg, és még üzleti kapcsolatokat is kialakítsanak. A gazdagabb polgárok, annak ellenére, hogy saját WC-vel rendelkeztek otthon, gyakran látogatták a közösségi teret a nyilvános helyiségekbe.
A modern mellékhelyiségekkel ellentétben a római latrinákat néha nagy termekként díszítették. Díszes freskók, márványszobrok és még friss virágok is díszítették a teret. Néhányuknak fából készült lombkorona volt az árnyékoló, ami meglepően kellemes hangulatot teremtett az összetéveszthetetlen szag ellenére.
A közel 2000 évvel ezelőtt épült Efézusi Latrinák az elsők között voltak ismert fizetős illemhelyek. A Celsus Könyvtár közelében találhatók, és egyszerre 48 férfit tudtak befogadni – nőket nem engedtek be. A látogatók kis díjat fizettek, így a létesítmény elterjedtebb lett a gazdagabb polgárok körében.
Míg a nyilvános illemhelyek népszerűek voltak, néhány gazdag rómainak volt otthon saját WC-je. Megdöbbentő módon ezek gyakran közvetlenül a konyhában voltak. A logika? Az erős főzési aromák állítólag elfedték a kevésbé kellemes szagokat.
A hidegebb hónapokban rabszolgákat küldtek bemelegíteni a kőüléseket, mielőtt gazdáik megérkeztek volna. Ez a látszólag csekély feladat jelentős egészségügyi kockázatokkal járt, hozzájárulva sok szolga rövidebb élettartamához.
A rómaiak nem használtak vécépapírt. Ehelyett pálcákra erősített szivacsokra támaszkodtak, amelyeket terzóriumnak neveznek. Ezeket a szivacsokat sós vízzel vagy ecettel töltött vödrökben tárolták tisztítás céljából. A lábmagasságban folyó vízzel ellátott vályú lehetővé tette a felhasználók számára, hogy a szivacsokat és magukat is leöblíthessék.
A rómaiak az emberi hulladékot erőforrásnak tekintették, nem pedig kellemetlenségnek. Az amforákat városokban helyezték el a gyors segítség érdekében, a vizeletgyűjtők pedig összegyűjtötték a tartalmat, hogy eladják a bőrgyáraknak és mosodáknak. A vizeletben lévő ammónia tökéletes volt a szövetek fehérítésére.
Még a személyes higiéniához is hozzátartozott a vizelet. Néhány római kiöregedett vizelettel öblítette ki a száját, és azt hitte, hogy ez fehéríti a fogakat. A tímárok az állati bőröket is vizelettel áztatták, hogy meglazítsák a szőrt, mielőtt – sejtitek – ürülékkel lágyították volna a bőrt.
Míg a római higiéniai gyakorlatok a mai szabványok szerint borzasztónak tűnhetnek, innovatív vízrendszereik és hulladékgazdálkodásuk meglepően fejlett volt abban az időben. Különös emlékeztető, hogy az élet legkellemetlenebb aspektusai is hasznossá változtathatók.
